Üzleti tippek

A Mátrai Erőmű bezárását sürgeti az LMP

Korábban a témában:

A Mátrai Erőmű mihamarabbi bezárását sürgette hétfői budapesti sajtótájékoztatóján Csárdi Antal, az LMP frakcióvezető-helyettese. Az ellenzéki képviselő hangsúlyozta: Magyarország egyik utolsó szénerőműve ez, amelynek leállításával „el kell végre indulni a 21. század irányába”, a megújuló energiaforrások felé nyitva a szén- és az atomenergia helyett.

Csárdi Antal szerint a magyar kormány számára mindig sokadik szempont csak a környezetvédelem ügye, holott nem kellene olyan technológiák használatát engedni, amelyek egyértelműen veszélyesek az egészségre.

Nem árulják el, milyen kárt okozott a Mészáros-cég szennyezése
A hatóság elismerte a szennyezést és intézkedett is, csak nem tudni, mit.

Kérdésre válaszolva azt közölte: van elgondolásuk arról, miként lehet körültekintően kivenni a rendszerből a Mátrai Erőművet. Az erőműben és az azt kiszolgáló bányában dolgozókra utalva azt is mondta, nem lehet húszezer embert egyik napról a másikra az utcára tenni, és szerinte egy jól átgondolt szervezéssel meg lehet oldani a dolgozók álláshoz juttatását.

Októberben írtuk meg, hogy Mészáros Lőrinc számára az energetikai beruházás lehet a legrázósabb:

Mészáros Lőrinc már szabadulna az erőművétől
Óriási üzletnek tűnt, de sokasodnak a gondok a Mátrai Erőmű körül.

Kiemelt kép: MTI/Komka Péter

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.