Nagyvilág

Letette az esküt az új lengyel kormány

Beiktatta hivatalába pénteken Andrzej Duda lengyel államfő a Mateusz Morawiecki vezette új lengyel kormányt. Az elnöki palotában tartott eskütételről a lengyel televízió élő adásban tudósított.

A kormányfő kisebb módosításokat hajtott végre az általa az október 13-i parlamenti választásokig vezetett kabinet összetételén. Morawiecki a múlt héten ismertette kormánya javasolt összetételét. A korábbi politikáját folytató kabinetben összesen 20 tárca lesz, megmarad az eddigi miniszterek többsége, átszerveznek viszont egyes tárcákat. Létrejön az uniós források felhasználásában illetékes alapkezelő minisztérium. Megszűnik az energiaügyi minisztérium, az állami tulajdonú bányászati és más társaságokat pedig egy új vagyonkezelő tárca alá rendelik. A környezetvédelmi minisztériumtól különválik a klímavédelmi terület.

A külügyi tárcát változatlanul Jacek Czaputowicz fogja irányítani, a minisztériumból azonban kiválik az Európai Unió ügyeinek területe, amelyet a miniszterelnöki hivatal minisztereként az eddigi külügyminiszter-helyettes, Konrad Szymanski vezet majd. A védelmi tárcát továbbra is Mariusz Blaszczak tölti be. A kulturális és nemzeti örökségvédelmi tárca élén ismét Piotr Glinski, az infrastrukturális minisztériumén Andrzej Adamczyk, az igazságügyi tárcáén pedig Zbigniew Ziobro áll, aki egyben a főügyészi tisztséget is betölti. A belügy- és közigazgatási miniszter ismét Mariusz Kaminski lesz.

Az államfő által kinevezett miniszterekről jövő kedden tart a szejm bizalmi szavazást, a miniszterelnök feltehetőleg délelőtt mond programbeszédet. Morawieckit a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) jelölte ismét kormányfőnek, amelynek 235 képviselői helye van a 460 tagú alsóházban (szejm), így minden valószínűség szerint meglesz a szavazatok többsége a támogatásához.

Kiemelt kép: JANEK SKARZYNSKI / AFP / Europress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik