Közélet koronavírus

3,9 százalékkal nőttek az árak márciusban, főleg az élelmiszerek drágultak a járvány miatt

Márciusban a fogyasztói árak átlagosan 3,9 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Februárhoz képest az élelmiszerek ára a megszokottnál nagyobb mértékben emelkedett, amiben a koronavírus-járvány hatásai is szerepet játszhattak – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. Az elemzők valamivel alacsonyabb, 3,6-3,7 százalékos márciusi inflációt vártak.

Egy hónap alatt a fogyasztói árak átlagosan 0,2 százalékkal emelkedtek. Az élelmiszerek ára a megszokottnál nagyobb mértékben, átlagosan 1,0 százalékkal nőtt, amiben a koronavírus-járvány okozta megnövekedett kereslet is szerepet játszhatott. Az üzemanyagok ára a jelentősen visszaeső olajárak hatására 5,3 százalékkal csökkent egy hónap alatt, így ez az egy termékkör önmagában 0,4 százalékponttal mérsékelte a fogyasztóiár-index emelkedését.

Az éves maginfláció a februári 4,1 százalékról 4,3 százalékra emelkedett. A nyugdíjas fogyasztói kosárra számolt infláció 4,2 százalékos volt.

Éves összehasonlításban az élelmiszerek ára 7,6 százalékkal nőtt,

0,6 százalékponttal élénkebben az előző havinál.

Ezen belül

  • a sertéshús ára 27,4,
  • az idényáras élelmiszereké (burgonya, friss zöldség, gyümölcs) 11,9 százalékkal emelkedett. Az idényáras élelmiszerek körében a friss gyümölcsök 24,7 százalékos drágulásával szemben a burgonya 2,4 százalékkal olcsóbb volt a tavaly márciusi áránál, a zöldségek ára pedig csak 1,6 százalékkal emelkedett.
  • A cukor ára 10,1, a tejé 9,1, a kenyéré 8,4 százalékkal lett magasabb.
  • A szeszes italok, dohányáruk ára átlagosan 7,2, ezen belül a dohányáruké 11,3 százalékkal emelkedett, ami alig tér el a februári adatoktól.
  • A ruházati cikkek ára a februári 0,7 százalékot követően 0,9 százalékot emelkedett éves összevetésben, a tartós fogyasztási cikkek pedig 0,8 százalék helyett, 0,5 százalékkal voltak olcsóbbak az egy évvel korábbinál.
  • Az egyéb cikkek, üzemanyagok termékcsoport inflációja a februári 4,3 százalékról 0,8 százalékosra szelídült, miután az üzemanyagok 2,1 százalékkal olcsóbbak lettek az egy évvel korábbinál, a februári 7,7 százalékos emelkedéssel szemben.
  • A szolgáltatások ugyanúgy 3,8 százalékkal kerültek többe az egy évvel korábbinál, mint az előző hónapban.

Kiemelt kép: Ivándi Szabó Balázs / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik