Szombaton László Imre, Újbuda DK-s polgármestere jelentette be online sajtótájékoztatóján, hogy a XI. kerületben két háziorvost is megfertőzött a koronavírus. Egyikük név nélkül, telefonon nyilatkozott az ATV Híradójának.
Mint elmondta: betegsége körülbelül két hete kezdődött magas lázzal és hidegrázással.
Gyanús is volt, hogy esetleg lehet a koronavírus, úgyhogy azonnal szóltam mindenhova, ahova szükséges volt, és önkéntes karanténba helyeztem magam
— mondta az orvos, aki szerint
Szinte a hajam is fájt
— tette hozzá.
Volt hőemelkedése, hasmenése, köhögött és iszonyúan fáradtnak érezte magát, a tünetei pedig időnként vissza-visszatértek. Az első pillanatban szólt a háziorvosának, amikor lehetőség volt az otthoni tesztelésre, akkor megrendelte a háziorvosa, a mentősök végezték el rajta a tesztet, másnap meg is volt az eredmény, azóta pedig hatósági házi karanténban van. Arról tud, hogy van még egy beteg orvos a kerületben, arról viszont, hogy más orvos megfertőződött volna, nem tud. Arról is beszélt, hogy amikor még dolgozott, még csak sebészi maszkot és kézfertőtlenítőt kaptak, de egyáltalán nem számított arra, hogy megbetegedhet. Az orvos akkor mehet vissza dolgozni, ha három egymást követő tesztje negatív lesz.
Kiemelt kép: Getty Images