Közélet

Bayer Zsolt a bonyhádi könyvtárnak ajánlja fel az uniós pénzt

Korábban a témában:

Bayer Zsolt publicista Bádog nevű blogján reagált keddi hírünkre, miszerint az Európai Unió Szociális Alapjának támogatásából fejtheti ki — jellemzően negatív — véleményét az Európai Unióról. A Magyar Nemzet újságírója a budapesti színházakkal vont párhuzamot, mint írta:

a budapesti színházak zöme kormánypénzből gyalázza a kormányt, de hát az a demokrácia, ellenben azzal, ha valaki uniós pénzből gyalázza az uniót.

Kifejtette, hogy ahogyan a kormánynak sincsen pénze, csak az adófizetők pénzéről lehet beszélni, ugyanúgy igaz ez az Európai Unióra is, amely az uniós polgárok pénzét költi.

Viszont egészen biztos, hogy akad az Unioban sok millió polgár, aki hozzám hasonlóan rühelli ezt az egész sóhivatalt, úgyhogy az ő pénzük például kiválóan fog hasznosulni ma este Bonyhádon. (Az angol adófizetőké különösen, hiszen ők már ki is léptek, de a pénzük még bent van.)

— fogalmazott. Blogbejegyzésében Bayer arra is kitért, hogy előadásaiért nem szokott tiszteletdíjat kérni és benzinpénzre is csak akkor tart igényt, ha 100 kilométernél távolabb kell utaznia. Így állapodott meg most is a a szervezőkkel, szerződést is kötöttek,

nehogy ne adózzam le a 20 000 (húszezer!) forintot, amennyibe ma kerülök az Unionak.

Bayer Zsolt a tegnapi cikk indíttatására úgy döntött, nem veszi magához az említett 20 ezer forintot, hanem felajánlja Bonyhád könyvtárának azzal a kikötéssel, hogy kizárólag az általa megjelölt köteteket vásárolhatják meg belőle. Ezek a következők:

  • Roger Scruton: Anglia, egy eltűnő ideál
  • Roger Scruton: A konzervativizmus
  • Roger Scruton: A nemzetek szükségességéről
  • Roger Scruton: Futóbolondok, csalók, agitátorok (az újbaloldal gondolkodói)
  • Roger Scruton: Zöld filozófia

Hozzátette:

 Csak azért, hogy a könyvtárba betérő, olvasó bonyhádiak könnyebben megérthessék, miért és hogyan csináltak a futóbolondok, a gazemberek és a függetlenobjektívek pöcegödröt az Európai Unio nevű szép álomból.

Kiemelt kép: Bayer Zsolt a Fidesz eredményváró rendezvényén az önkormányzati választás után. Fotó: Bielik István/24.hu

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.