Közélet

Képviselő úr meglőtt egy nőt, de nagyon hallgatnak róla

Vadászbaleset történt egy Tisza-parti faluban. A lövést az egyik helyi képviselő adta le, és bár az ügyről senki nem szívesen beszél, a rendőrség nyomoz. Riport.

Ez itt szenzáció, vadászbalesetre én itt nem is emlékszem, de ekkora biztos nem volt. Még a lövéseket is hallottam, de csak másnap derült ki, hogy mi történt. Eltaláltak egy nőt, vitték egyből Szolnokra, műteni kellett. Sokáig tartott, állítólag hét órán át szedegették szegénykém lábából a sörétet. Tudja, a sörét ilyen, rengeteg jön ki egy lövéssel, telibe kaphatta a kishölgy lábát. Hogy aztán a térd alá vagy a combjába fúródtak azok a kis szarok, azt már nem tudom

– meséli egy jól értesült helyi az ezernégyszáz lakosú Tiszasülyön, ahova azért érkeztünk, mert szerkesztőségünket egy pársoros névtelen levélben arról értesítette valaki, hogy a falu életét egy vadászbaleset kavarta fel.

Annyit közöltek még szerkesztőségünkkel, hogy karácsony előtt tizenegy nappal történt az eset. A szolnoki rendőrség érdeklődésünkre megerősítette, hogy nyomoznak az ügyben. Tájékoztatásuk szerint december 13-án délelőtt 11 és negyed 12 közt egy Tiszasüly külterületén megtartott vadászat során egy vadász lőtt sérülést szenvedett. Az ügyben foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés megalapozott gyanúja miatt rendelt el büntetőeljárást a Szolnoki Rendőrkapitányság, többet azonban a nyomozás érdekeire tekintettel nem állt módjukban tudatni, úgyhogy utánajártunk, mi történt.

Nem akarják kimondani

A vadászterületekkel és mezőgazdasági földekkel körbevett Tiszasülyre kalandos eljutni, ha az ember Jászladány felől érkezik. Több kilométeres szakaszon van olyan áldatlan állapotban az út, hogy még hússzal sem lehet gurulni rajta. Az aszfalt csak mutatóban bukkan fel egy-két folton, egyébként hepehupás kátyúszőnyeg ez az útnak jóindulattal sem nevezhető akadálypálya.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

Az hamar kiderül, hogy a falu tud is a vadászbalesetről, meg nem is.  

– Hallani hallottam róla, de nem szeretnék mondani róla semmit. Hadd ne én beszéljek róla – mondja egy asszony a polgármesteri hivatal előtt, ahova a településvezetőt jöttünk keresni, de ő épp ebédel. Kicsit arrébb azt mondja egy férfi: – Nagy a csend körülötte, hallgatnak róla. Pedig én úgy látom, ma már azt is megírja az újság, ha valaki kicsit hangosabbat fingik. Erről azonban nincs semmi. Itt is csak a sunnyogás megy, ahogy látom.

– De miért? – kérdezzük.

– Fontos emberről lehet szó, azért – mondja.

Hogy ki az illető, arra csak legyint emberünk, és odébbáll. Másoknál se leszünk okosabbak, épp keringünk a faluban, amikor egy ezeréves Simsonon puskás férfi tűnik fel, nem lehet nem vadásznak nézni a terepszínű ruhát hordó alakot. Leintjük.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

– Nem beszélnék róla, uram – mondja, amikor a vadászbalesetről kérdem. Katona László tud az esetről, de azt mondja, a vadászatról önmagában szívesen beszél, ez viszont túl érzékeny dolog, és nincs hozzá köze, nem volt ott.

Lőtt most valamit?

– Csak nyomokat találtam. Rókát.

Mióta vadászik?

– A génjeimben van, nagyapám vitt ki először. ’74-ben lettem itt vadőr. Ezt tanultam. Tudja, én remegek, hogy lőhessek. A szaros zsinórt is elrágom, ha tudom, hogy ott megy a róka, és én nem vagyok ott, hogy meglőjem! Az az igazság, hogy szeretem, ha túljárok az állat eszén. Ha előcsalogatom. Mert az állat okosabb, mint az ember. Ezért nagy dolog, ha meglövöm a sakált. Egyre több van, már a hatodiknál járok két év alatt. Muszáj lőni őket, sokat pusztítanak.

Itt a tiszasülyi határban és kiserdőkben lehet menni nyúlra, fácánra, rókára, vízi madárra, vaddisznóra, de őzre is, már ha persze épp olyan idény van. Ezt már az időközben megérkezett a helyi fővadász, Németh Zsolt mondja.

– Vadásztársunkról van szó. Nehéz egy ilyen eset, lelkileg is. Főleg úgy. Annak is, akit meglőttek, meg annak is, aki lőtt.

Miért? Ki lőtt?

– Ne tőlem kérdezze ezt. Nem tisztem ez nekem.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

Tiszasülynek nem csak vadászterületei vannak, de saját vadásztársasága is, a Szőke-Tisza. Vezetőjét telefonon érjük el, de Tari Mihály szinte szóról szóra ugyanezt mondja. Hogy ebben az ügyben nem akar nyilatkozni. Mindenről, de erről nem.

Így történt a baleset

Szerencsére mégis sikerül olyanokkal beszélnünk, akik pontos információkkal rendelkeznek a balesetről. Többen határozottan állítják, hogy a sérülést okozó lövést leadó vadász a helyi önkormányzat független képviselője, a vadásztársaság tagja, Szentiványi András volt. (Ezt később ő is elismerte lapunknak.) A december 13-án történteket pedig a következőképp tudtuk rekonstruálni a rendelkezésre álló információinkból.

Szentiványi egy általa meghívott, közel tízfős társaságnak szervezett úgynevezett vendégvadászatot. A vadászatot tehát nem az említett vadásztársaság szervezte, csak a területén zajlott, a vadászat vezetőjét pedig ők biztosították az eseményhez. A csoport társas vadászat keretében fácánra ment, sörétes, úgynevezett madarászós puskával indultak útnak. A baleset végül egy olyan nagyobb gödörnél történt, ami jó eséllyel fácánok pihenőhelye lehet. Itt sült el valahogy Szentiványi fegyvere, a vérzésből pedig azonnal látszott, hogy a sérülés súlyosabb.

Miután megtörtént a baj, az ilyen eseteknél szokásos protokoll következett. A vadászatvezető elvette a fegyvereket, a töltényeket, és értesítették a rendőrséget. A szigorú és alapos helyszínelésnek ilyenkor roppant jelentősége van. Több száz fotó is készülhet ilyenkor azért, hogy a baleset bekövetkeztét – például, hogy ki merre állt, mit csinált – minél pontosabb rekonstruálják. Két lényeges dolgot kell ugyanis tudni eldönteni: hogy a lövés egy fán gellert kapva találta el a sérültet, magyarán véletlenül, vagy emberi hiba történt?

Ha utóbbiról van szó, akkor később azt kell tisztázni, hogy a lövés szándékos volt-e, ennek a kérdésnek már büntetőjogi szempontból van jelentősége. A faluban egyébként senki nem gondolja, hogy Szentiványi szándékosan lőtt volna. Ezentúl állítólag a rendőrség a helyszínen megszondáztatta a társaságot, de nem mutattak ki alkoholfogyasztást.

Egyik forrásunk azt is mondja, sokféle variáció lehet arra, hogy valaki meglője egy közelben álló társát.

Nem voltam ott, nem tudom, pontosan mi történt. De vadászat közben rengeteg előírás, szabály, protokoll van, amit be kell tartani. Meg van határozva, hogy fácánra milyen szögben lehet lőni, mindig csak felfelé, 45 fokos szögben. Az is, hogy merre lehet lövést leadni. Hogy milyen állatot, milyen golyóval lehet vadászni. De az is meg van határozva, hogy embert hogyan lehetséges megközelíteni kinn a terepen. Rendszerint csak lefelé tartott, széttört puskával, hogy ne sülhessen el. Előfordulhat olyan, hogy valaki rosszul lép, és mivel „nem törte szét”, elsül a puska. Lehet, hogy itt is ez történt. Aki részt vesz ilyen vadászaton, annak érvényes engedéllyel kell rendelkeznie, tehát tisztában kell lenni a szabályokkal. Ha emberi hiba a sérülés, akkor valaki nem tartott be valamit.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

Magánügynek tekinti

Szentiványi András egy tiszasülyi tanyán él, a faluba még a ’90-es években érkezett Budapestről a helyiek emlékezete szerint. A vállalkozónak jelentős méretű földje van a környéken, a megyei lapba legutóbb az elszenvedett árvízkárok miatt került be. A hullámtérben 130 hektárt művel, főleg napraforgót és kukoricát. Egyesek szerint komoly „kapcsolatai vannak”, ezért „hallgat” az ügyről a megyei sajtó, de ez csak hipotézis. Az viszont biztos, hogy amikor felhívjuk telefonon, a képviselő nem lesz boldog.

Magánügy, ami történt, nem tartozik senkire

– mondja, elismerve, hogy ő hibázott. Azt is hozzáteszi, hogy a meglőtt nő ma már jól van, nem szenvedett maradandó sérülést. – Amíg nem zárul le a nyomozás, nem is mondhatok semmit.

Fegyvereit állítólag lefoglalták, a vadászengedélyét akár évekre is bevonhatják. Börtönt aligha kap, bár a rendőrség által indított ügyben egyéves szabadságvesztés is kiróható.

– Nem tudok hivatalosan erről semmit – mondja a hivatal folyosóján Nagy Richárd. A fiatalembert októberben választották meg a település élére, függetlenként, akár csak a testület nagy többségét.

Fotó: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

Hallani csak hallott az esetről. Ön a polgármester.

– Hallottam, de ennyi.

Van jelentősége annak, hogy épp képviselő lőtt meg egy embert?

– Erről nem tudok semmit.

Ha én tudom, biztos ön is tudja.

– Kérdezze a rendőrséget, nekem most mennem kell. Nem akarok más szennyesében turkálni.

Ezzel határozottan becsukja maga mögött az ajtót. Alighanem így is többet mondott, mint amennyit valaha is óhajtott volna az ügyről közölni.

*

Abban a faluban egyetértés van, hogy Szentiványinak a baleset, illetve az eljárás komoly teher és szégyen egyben, nem fogja ezt az ügyet elfelejteni senki.

Az egyik tiszasülyi vadász így vonja meg a konklúziót:

Sajnáljuk, ami történt, ez bármelyik vadásszal előfordulhat. Az első közös vadászaton tartottak erről egy rövid tájékoztatót nekünk. Sajnálatos baleset történt, ezt mondták. És hogy többet nem mondhatnak az ügyről. Úgy higgye el, hogy azóta mi egy kurva szót nem szóltunk erről. Lezártuk.

Kiemelt kép: Ivándi-Szabó Balázs/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik