Közélet

Már talált is egy szövetségest Szanyi Tibor

Baloldali alternatívát kínáló együttműködési megállapodást kötött a Szanyi Tibor volt szocialista politikus alapította Igen mozgalom és a Székely Sándor független országgyűlési képviselő által vezetett Magyar Szolidaritás Mozgalom hétfőn Budapesten, számolt be az MTI.

Szanyi Tibor az együttműködés aláírása alkalmából tartott sajtótájékoztatón kifejtette, a két mozgalmat alapvetően a kapitalizmuskritikus hozzáállás különbözteti meg a fősodorba tartozó pártoktól.

Hangsúlyozta, elsősorban azokat az erős baloldali szemléletű választókat akarják megszólítani, akik ma nem találnak megfelelő pártot maguknak. Tavaly szeptember elején alakult mozgalmát a belül vörös, kívül zöld görögdinnyéhez hasonlította. “Értékrendünkben abszolút vörösek vagyunk”, a válaszokat pedig “a fenntarthatóság jegyében, a zöld kérdéskör mentén keressük” – fogalmazott. Hozzátette, a “vörös mozgalmak” mindig felléptek a társadalmi kizsákmányolás ellen, míg a zöld mozgalmak a Föld kifosztása ellen harcolnak.

Szanyi Tibor kilépett az MSZP-ből
Számára a párt már nem eléggé baloldali. 

Székely Sándor elmondta, az ellenzéki pártoknak a tavaly októberi önkormányzati választási siker után komoly esélyük nyílt a következő parlamenti választás megnyerésére, ezért itt az ideje, hogy elkezdjenek arról is beszélni, mi köti össze őket a Fidesz kritikáján kívül.

Kiemelte, olyan partnereket keresnek, akik a GDP-növekedés helyett a lakosság, mindenekelőtt a bérből és fizetésből élők életszínvonalának javítására koncentrálnak. Székely Sándor emellett megjegyezte, a mezőgazdaságban az önkéntes szövetkezeti termelés terjedését javasolják. Szanyi Tibor kérdésekre válaszolva elmondta, nincs tudomása illegális, feketepénzekről az MSZP-n belül, ilyet korábban sem állított.

Hangsúlyozta, a szocialista párt jelenlegi elnökét azért támadta, mert szerinte politikailag és erkölcsileg aggályos, nem átlátható módon nyújtott anyagi támogatásokat a pártvezetés azon tagjainak, akik támogatták őt elképzeléseiben. Az ezzel kapcsolatos ügyészségi feljelentésben “olyat feltételeznek, amit nem mondtam” — tette hozzá.

Kiemelt kép: Bielik István/24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik