Belföld

Szanyi Tibor kilépett az MSZP-ből

Számára a párt már nem eléggé baloldali.

Megszüntette párttagságát az MSZP-ben Szanyi Tibor, a korábbi EP-képviselő ezt a Twitteren jelentette be, majd az Indexnek azt mondta, azért döntött így, mert úgy véli, Magyarországon jelenleg egyetlen valódi baloldali tömörülés sincs,

csak neoliberális pártok működnek, holott ebben a társadalomban ma is sokan, sok fiatal is kifejezetten baloldali érzelmekkel és meggyőződéssel bír, így joggal igényli ezek hiteles politikai képviseletét.

Szanyi azt is hozzátette, már mintegy 15 éve mondja, hogy számára „az MSZP nem, vagy nem eléggé baloldali”.

Szanyi Tibor: Az MSZP politikai kómába esett
Szerinte tartósan úgy viselkednek, „mint a kanos férfi, aki beleszeret a bárcás cédába, s mindenét odaadja neki.”

Bővebben ugyanakkor volt pártjáról most nem akart beszélni, a szocialistákat levélben tájékoztatta döntése okairól, az ügyet pedig ezzel lezártnak tekinti. További politikai terveiről heteken belülre ígért tájékoztatást.

Mi baja van Szanyinak? Hol aludjon Tóbiás? Hova tart az MSZP?
Volt MSZP-elnököket kérdeztünk a legrosszabb a döntésükről, a Tenerifére költöző Tóbiásról, a vezetőket csúnyán kiosztó Szanyiról és a párt eddigi legmélyebb válságáról.

 

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik