Közélet

Szakszervezet: a helyszínre vonuló tűzoltók 20-30 százaléka hiányzik

A helyszínre vonuló tűzoltók legalább húsz, de több helyen már a harminc százaléka hiányzik, és ha jövőre sem javít a kormány az állomány tagjainak helyzetén, a létszám már a kritikus szint alá kerül, ami veszélyes helyzeteket, vezénylési nehézségeket eredményezhet — ezt a Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezetének elnöke, Salamon Lajos mondta el a Népszavának.

Kedden hoztuk nyilvánosságra az érdekvédők közleményét arról, hogy a Belügyminisztérium 2020-as első félévi jogalkotási tervében a korábbi ígéretek ellenére nincs semmilyen utalás béremelésre vagy új életpálya modell bevezetésére.

Átverte a Belügyminisztérium a tűzoltókat
A szakszervezet szerint a tárca képviselői és maga Pintér Sándor határozott ígéretet tett a béremelésre, de abból 2020-ban sem lesz semmi.

Salamon Lajos szerint a kormány statisztikai trükkökkel leplezi a létszámgondok nagyságát, egy ideje majdnem minden esetet a legalacsonyabb riasztási fokozatban kezelnek, ahová elég egy vagy két kocsit küldeni néhány fős személyzettel. Így nem derül ki, milyen sokan hiányoznak, de az oltás sokszor kétszer annyi ideig tart, mint normális esetben.

Kiemelt kép: Mihádák Zoltán/MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik