Közélet

Kiszámolták, hogy havonta mennyiből élnek a legszegényebb magyarok

Egyre nagyobb ütemben mélyül a szegénység Magyarországon, akik pedig ide tartoznak, azok egyre távolabb kerülnek attól a lehetőségtől, hogy valamikor fel tudjanak emelkedni a szegénysorból, javuljon az életszínvonaluk. 2018-ban a szegénységi rés már 28,9 százalékos volt az előző évi 24,1 után, miközben 2010-ben még 18,2 százalék — írta meg a Központi Statisztikai Hivatal adatsora alapján az Mfor.hu.

A szegénységi rés a szegénység mélységét hivatott kifejezni: az arányszám azt mutatja meg, hogy a szegénységi küszöb alatti jövedelemből élők átlagos jövedelme milyen mértékben marad el a szegénységi küszöbtől, vagyis a medián átlagjövedelem 60 százalékának megfelelő összegtől. Tavaly a KSH adatai szerint a szegénységi küszöb havi 93 312 forint volt, az előző évihez képest 11,28 százalékkal magasabb összeg — írja  alap.

Ennek a szegénységi rés mértékével csökkentett összege 66 345 forintra jön ki, azaz ennyiből él átlagosan egy szegény magyar. Az összeg egyetlen év alatt csupán 2700 forinttal emelkedett.

Hozzáteszik: hiába emelkedik az elmúlt években lendületesen a bér, abból a szegények egyáltalán nem részesednek. A béremelkedés eredményeként egyre magasabb szintre kerül a szegénységi küszöb, ám az ennek arányában meghatározott szegények átlagjövedelme ezt a növekedést egyáltalán nem követi.

Kiemelt kép: Ralf Geithe/iStock

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik