Gazdaság

Rétvári: egyre kevesebb idős van kitéve a szegénységnek

Csökkent a nélkülözésnek kitett idős emberek aránya Magyarországon - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára kedden Budapesten.

Rétvári Bence a szociális munka napján, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság rendezvényén elmondta: az Eurostat kimutatásai szerint egy év alatt 12,8 százalékról 7,4 százalékra mérséklődött a nélkülözésnek kitett idős emberek aránya, a

legbővebb kockázati csoportban pedig a bármiféle szegénységi kockázatnak kitett idősek aránya 16,8-ról 13,3 százalékra csökkent Magyarországon.

Hangsúlyozta: Magyarországon az uniós szint alatt van a nyugdíjasok jövedelmi szegénységi szintje. Az uniós 18,2 százalékkal szemben Magyarországon ez az arány 14,2 százalék, továbbá Magyarországon az uniós átlagnál magasabb a fizetéshez képest megkapott nyugdíjösszeg is. Megjegyezte: a láthatóan emelkedő bérek a jövő nyugdíjainak értékét is emelik, hiszen a magasabb bér magasabb nyugdíjjárulékot jelent. Ez a nyugdíjak összegét is emeli, növelve az időskori biztonságot, és csökkentve a jövőben a bármiféle nélkülözésnek kitett nyugdíjasok arányát.

Míg mi rezsiutalványozunk, Németországban megszavazták a minimumnyugdíjat
Havi 1250 euróra minden német nyugdíjas számíthat, aki legalább 35 éven át dolgozott.

A szociális szféra dolgozói előtt Rétvári Bence arról is beszélt, hogy Magyarországon érezhető mértékben emelkedett a szociális szférában dolgozók száma: míg 2010-ben 87 217-en voltak, idén már 99 312-en dolgoznak a területen. Ez azt jelenti, hogy több mint tízezerrel többen vannak ma azok, akik gondoskodnak az emberekről. Hozzátette: az elmúlt években béremelésekkel is segítették az ágazatban dolgozók helyzetét, és a kormány most is tárgyalásban áll a szociális dolgozók képviselőivel a további béremelésekről.

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság rendezvényén egy olyan országos programot mutattak be, amelynek egymilliárd forintból létrehozott tanácsadói hálózata mintegy száz járásban tízezer embert ér el. A hálózati tanácsadókon keresztül rendszeresen tartják a kapcsolatot a rászorulókkal, akiket például az élelmiszerek megfelelő tárolásában, a személyes higiéniában, a gyermekek szükségletei terén vagy a pénz felelős kezelésében, beosztásában is segítenek.

Kiemelt kép: Berecz Valter/24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik