Közélet

Szintet léptek az unokázós csalók  

A páros egyik tagja unokának, a másik rendőrnek adta ki magát.

Egy páros új módszerrel tévesztett meg idős embereket. November 15-én felhívtak egy idős férfit, akivel elhitették, hogy az unokája ittasan vezetett, balesetet okozott, ami miatt eljárás indul ellene, ha nem fizet. Társa, a nyomaték kedvéért, rendőrnek adta ki magát, azt mondta, a büntetés elmarad, ha a sértett átutal 1,7 millió forintot, írja a police.hu. A pénzt a csalók megkapták, számlájukról több részletben fel is vették.

Kiderült, a számlaszám, amit az utaláshoz megadtak, a 25 éves budapesti Sz. Róberthez köthető, aki élettársával, a 22 éves Cs. Alexandrával együtt vette fel a kicsalt pénzt.

Ezzel a történettel kerestek meg egy másik férfit is november 19-én. Tőle is 1,7 milliót kértek, de a kiszemelt áldozat felesége rájött az átverésre, nem utaltak, értesítették a rendőrséget. November 28-án már 2,2 millió forintot követeltek egy házaspártól. Ők el is mentek a bankba, de szerencséjükre a tranzakciót nem tudták azonnal végrehajtani, közben beszéltek igazi rokonukkal, aki rádöbbentette őket a csalásra.

A BRFK unokázós nyomozócsoportja november 29-én a XIV. kerületben, egy Szatmár utcai lakásban elfogta Sz. Róbertet és Cs. Alexandrát. Csalás megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették őket, előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására. A bíróság mindkét gyanúsítottnál bűnügyi felügyeletet rendelt el.​

Kiemelt kép: Csanádi Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik