Közélet

Szúrós szagú folyadék ömlik a Mátrai Erőműnél

Egy, a környéken lakó olvasónk hívta fel a figyelmünket, hogy vasárnapra több kilométer hosszú tömlőt helyezett ki valaki a Mátrai Erőmű mögé. Mint a helyszínen meggyőződtünk róla, a közel tíz centiméter átmérőjű műanyag vezeték az erőmű mögötti patakból szúrós szagú folyadékot szállít egy útmenti kútba, ahonnan a víz egy Detk község felé csordogáló kis érbe ömlik. A beömlésnél a szennyvízgyanús folyadék kékesszürkére festi a vizet. A szennyvíz származhat az erőmű melletti, a szintén Mészáros Lőrinc tulajdonában levő, gabonafeldolgozással foglalkozó Viresol Kft.-től is. Mint lapunk is megírta, a múlt héten a környéken több tucat ember lett rosszul a határértéket meghaladó, szagra is zavaró légszennyezettség miatt. Pénteken elkezdték leereszteni a vizet az erőmű melletti tározóból, de az erős szag miatt abbahagyták. Úgy tudjuk, a gyanús folyadék forrása ez a tározó lehet.

Fotó: Marjai János /24.hu

A helyszínen úgy értesültünk, a vezeték miatt a helyiek bejelentést tettek. Az erőmű vezetősége lapunk kérdésére azt felelte, az idei évben már nem áll módjukban tájékoztatást adni. A polgármesteri hivatal ma estére ígért teljesebb körű lakossági tájékoztatást.

Fotó: Marjai János /24.hu

Szerettük volna megtudni, a visontai háziorvosnál mennyien jelentkeztek a légszennyezéssel összefüggésbe hozható panaszokkal, mivel korábban több dolgozó hányásra és fejfájásra, vagyis mérgezéses tünetekre panaszkodott. E kérdésünkre is várjuk még a választ.

Fotó: Marjai János /24.hu

 

Fotó: Marjai János /24.hu

 

Fotó: Marjai János /24.hu

Kiemelt kép: Marjai János /24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik