Közélet

Vitézy: Na ugye, hogy kiválóan működött a Puskás Aréna parkolók nélkül is?

No, akkor most már tudjuk is: kiválóan működött a Puskás Aréna parkolók nélkül

– kezdi Facebook-posztját Vitézy Dávid, a BKK korábbi vezetője, aki jelenleg a Közlekedési Múzeum főigazgatója. Arra céloz, hogy néhány nappal a Puskás Aréna megnyitója előtt ő hűtötte le azokat, akik a kevésnek tűnő parkoló miatt aggódtak. Vitézy akkor részletesen kifejtette, miért helyes és példértékű, hogy a hatalmas épület mellett nem alakítottak ki egy többezer autó befogadására alkalmas gigaparkolót.

Igaza lett, nem volt káosz.

A megnyitó estéjén 68 ezer ember jutott oda, majd jutott haza úgy, hogy nem épült több ezer parkoló. Ahogy a két nappal ezelőtti posztomban jósoltam, a tömegközlekedés helytállt, az M2-es és M4-es metró, a sűrített 1-es villamos és a buszjártok elvitték a tömeget – a meccs lefújása után 45 perccel (kb. 21:45-kor) az állomásokon a tömeg megszűnt, a tömegközlekedés mindenkit elvitt. Köszönet a szurkolóknak és a BKK-nak

– fogalmaz. A siker apropóján hozzáfűzi: ha egy 68 ezres arénában ez működik és az emberek készek a szokásaikon változtatni, ha tudják, hogy nem tudnak parkolni, akkor ebből tanulhatnánk végre, és a város más létesítményeinél is eljárhatnánk ugyanígy. Vitézy szerint:

Számos európai nagyvárosban ma már tilos új mélygarázsokat építeni irodaházak, bevásárlóközpontok alá, ha van a közelben metróállomás vagy más kapacitív tömegközlekedés – hisz az elmúlt évtizedek bizonyították, hogy ha valahol sok parkoló van, ahol jó a tömegközlekedés, akkor az felesleges autóforgalmat és környezetszennyezést generál, a dugókat pedig már nem bírják az európai nagyvárosok.

A BKK korábbi vezetője szerint nálunk ezzel szemben a teljesen elavult építési szabályok még mindig minimum parkolási előírásokat tartalmaznak, amelyek alapján ma nem lehetne mélygarázs nélkül jogszerűen megépíteni a Nyugati pályaudvart, a Budai Várat, a Szépművészeti Múzeumot vagy akár a teljes történelmi pesti belvárost.

Ha a Puskás Aréna – a kiemelt beruházás státuszával élve – nem döntött volna évekkel ezelőtt tudatosan a fenntartható közlekedés mellett és megépült volna a több ezer parkoló, tegnap valóban káosz lett volna és órákon át tartott volna, amíg autók ezrei elhagyják a stadiont. Tanuljunk ebből és írjuk újra végre az OTÉK-ot, ne kelljen mindenhová parkolók százait, ezreit építeni a fejlesztőknek. Nem utolsósorban a budapesti belváros felújításának is új löketet adhatna ez

— zárta gondolatsorát.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Róka László 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik