Közélet

Havi 250 ezres díjemelést kapnak a fogorvosok 2020-tól

Idén egyszeri kiegészítő juttatást, a jövő évtől pedig havi fix összegű díjemelést kapnak az alap- és szakellátást nyújtó fogorvosok - jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfőn, budapesti sajtótájékoztatóján az MTI tudósítása szerint.

Kásler Miklós elmondta: az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját forrásból még idén 4,44 milliárd forintos plusz forrást biztosít az egyszeri kiegészítő díjazásra, míg 2020-tól a jelenlegi havi 130 ezer forint helyett havonta 380 ezer forint rezsitámogatást kapnak a közfinanszírozott fogászatok.

A miniszter hozzátette: az elmúlt időszakban az alapellátásban dolgozó háziorvosi praxisok támogatása jelentősen nőtt, azonban ettől elmaradt a közfinanszírozott fogorvosok támogatása. Ezért döntött úgy a minisztérium, hogy ebben az évben a heti 30 órát dolgozó alapellátó fogorvosok és fogorvosi szakellátók 1,5 millió forint támogatást kapnak.  Az ennél kevesebb heti rendelési időt vállalók időarányosan kevesebb pénzhez jutnak – tette hozzá. A tárcavezető elmondta azt is, hogy a jövő év január 1-jétől esedékes havi fix rezsitámogatás összege 9,5 milliárd forint. Ez a jelenlegi támogatáshoz képest 250 ezer forintos havi többletet jelent. Kásler Miklós kitért arra, hogy a szakmai grémiumokkal folytatott hosszú egyeztetések után jutottak el a mostani lépésig, azonban a tárgyalások folytatódnak.

Hermann Péter, a Magyar Orvosi Kamara Fogorvosi Tagozatának elnöke arról beszélt, hogy a közfinanszírozott fogorvosi ellátás és az alapellátás más területeinek finanszírozása között nagyra nyílt az olló, és a mostani támogatás egy kicsit enyhíti a különbséget. Úgy értékelt: az egészségügyért felelős államtitkárság elfogadja azt, hogy a fogorvosi ellátórendszer az alapellátás teljes jogú résztvevője, és ezt a területet is ugyanolyan finanszírozás illeti meg.

Nagy Katalin, a Magyar Fogorvosok Egyesületének elnöke örömét fejezte ki a támogatás kapcsán, és kiemelte, hogy a szakmai testületek olyan párbeszédet kívánnak folytatni, ami a fogorvosi ellátás minőségét és hatékonyságát növeli.

A fogorvosok sztrájkjáról bővebben itt írtunk:

Indul a sztrájk: egyszerre több száz fogorvos megy szabadságra
Csak az akut eseteket látják el szeptember 13-ig.

Kiemelt kép: Europress

Ajánlott videó

Olvasói sztorik