A szexparti egyik férfi résztvevője vagy annak a barátnője készíthetett felvételt titokban Borkai Zsolték jachtos orgiájáról, írja az Index.
A lap információi szerint a videót feltételezhetően rögzítő férfi vitte a nőket a hajóra, ekkor még Rákosfalvy Zoltán ügyvéd megbízott benne.
Az Index úgy tudja, hogy a félbűnözői körökben mozgó férfitól kerültek a felvételek egy fiatal ügyvédekből álló társasághoz, akik közt van olyan, aki korábban Rákosvalvy irodájában dolgozott.
Állítólag az érintettekhez is eljutottak a felvételek, és már a botrány kirobbanásakor tudták, melyikükről milyen felvételek vannak. A Fideszben már hetekkel ezelőtt tudtak róla, hogy a Borkaira nézve kínos bármikor előkerülhet a kampányban.
A cikkben arról is írnak, hogy az Ördög ügyvédje egy kitalált személy, mert nem ismernek egyetlen olyan embert sem Rákosfalvyék környezetében, akire a profil ráillene. Ha pedig többen állnak a profil mögött, akkor az közös bennük, hogy mindannyian összevesztek Rákosfalvyval.
A blog készítői valószínűleg tisztában vannak vele, hogy a hajós parti résztvevői között a közelmúltig bezárólag milyen volt a viszony, és ezzel próbálják pszichés nyomás alatt tartani a csapatot.
Kiemelt kép: MTI/Krizsán Csaba