Kovács Zoltán: Ki megy a sittre?
Zuschlag a politikai élet helyettes elítéltje, olyan, mint Stadler József akasztói vállalkozó a kunsági bűnvilágban. Történjen bármi, őt lecsukták, biztos, ami biztos. Nyilván bűnözött, aktái eléggé vastagok. Először 2003 februárjában ítélték kilencéves börtönbüntetésre adó- és áfacsalás miatt, de a Legfelsőbb Bíróság az ítéletet megsemmisítette, majd újbóli eljárást követően négy és féléves fogházbüntetésre ítélte. 2005 januárjában szabadult, de 2011-ben csalás és egyéb bűntettek miatt újabb négy év tíz hónapos börtönbüntetést kapott. 2014-ben egészségi állapota olyannyira megromlott, hogy börtönbüntetését megszakították. Év végén újabb két év tíz hónapos börtönbüntetést kapott, amit a Szegedi Ítélőtábla egybevont az előző ítélettel, majd 2015 márciusában hat év börtönre ítélte.
2016 februárjában szabadult és Akasztóra visszatérve új vállalkozást indított, savanyúságokat kezdett forgalmazni, miközben még fennálló adótartozásai miatt nem jogerősen ötéves börtönbüntetésre ítélték. 2017 márciusában állapota súlyossá vált, kómába esett. De miközben szakadatlan úton volt a lakása, a bíróság és a börtön közötti viszonylaton, legtöbbnyire a börtönben volt, aközben Bács-Kiskunban meg a Jászságban obszcén méretekben ment az olajszőkítés, az illegális dohánykereskedelem, az európai méretű hulladéklerakás, de még a fegyverkereskedelem is.
Petschnig Mária Zita: Akciótervek hegyén-hátán
Hogy áll a helyzet? Hiszen csak a minap fogadta el a parlament a jövő évi költségvetést, s máris úgy néz ki, hogy felül kell írni?
Orbánék az utóbbi években arra hivatkozva nyújtják be tavasszal a következő évi állami költségvetést, hogy így kiszámítható lesz a gazdaság és a lakosság számára a kormányzati politika. Ám ez az érvelés korántsem állja meg a helyét. Egyrészt, mert az előrehozott költségvetés-készítés óta a magyar költségvetés teljesen átláthatatlanná, követhetetlenné lett. Az előirányzatok ugyanis nem a tényszámokra (várható tényszámokra), hanem a tényleges folyamatok által felülírt, előző évi tervszámokra épülnek. Ebből olyan költségvetés képződik, aminek semmi köze a ténylegesen várható be- és kifizetésekhez, vagyis reálisan semmiről nem tájékoztat, egyszerűen csak van, mert állami költségvetésnek lenni kell, különben nem kapnánk pénzt Brüsszeltől. Ezt a Patyomkin-féle költségvetést aztán a kormány tetszés szerint alakítja, amire minden felhatalmazást megadott magának. Élve is ezzel minden évben rendre olyan döntések születnek, amelyek keresztbe vágják az elfogadott költségvetést. Az ideit például a családvédelmi tervvel.
Az előrehozott költségvetés-készítés nem a kiszámítható kormányzati munka letéteményese, hanem az időközben felmerült kormányzati ötletek finanszírozásának biztosítéka – minthogy az utóbbi években a tényleges bevételek jóval a tervezett felett teljesültek (az alátervezett adatok évek óta egymásra halmozódnak). Így kerülhetett sor többedszer is év végén annak a több százmilliárd forintnak a kiszórására, ami főként sport- és egyházi, valamint közvetlen politikai célokra ment, beleértve a határon túli intézmények masszív extra spendírozását is.
Ám arra még nem volt példa, hogy heteken belül megtorpedózzák az elfogadott költségvetést, mint történt ezúttal, ami amellett, hogy összevissza kapkodó kormányzati munkára utal, két kérdést mindenképpen felvet. Egyrészt noha a költségvetési törvényjavaslat indoklásában szó volt a korábbiaknál várhatóan kedvezőtlenebbül alakuló uniós konjunktúráról, miért nem vették figyelembe ennek hatását a költségvetést megalapozó alappályában? Nemhogy csökkenő, de erősödő exporthúzást feltételeztek. Talán azért, és ezzel függ össze a másik kérdés, mert ez idő szerint 2020-ra mindenki jobb világgazdasági konjunktúrát prognosztizál az ideinél az IMF-től az OECD-ig és az Európai Bizottságig. De még a Magyar Nemzeti Bank júniusban megjelent prognózisában is az szerepel, hogy 2020-ban javul a magyar gazdaság külső piacainak felvevőképessége, ami az ideinél erősebb exporthatást tesz lehetővé a GDP-ben.
Váncsa István: Nincsen itt semmi látnivaló
Hadházy Ákos beváltotta, amit ígérgetett, kedden beballagott az ügyészségre és feljelentette az ORFK-t a Microsoft-botrányban játszott szerepe miatt. Szép dolog, de ha már erre volt módja időt szakítani, tehetett volna még egy kanyart, nem került volna az már semmibe.
Elmenni a rendőrségre és feljelenteni náluk az ügyészséget, vagy egyenest a legfőbb ügyészt. Hogy miért, az elég nyilvánvaló, benne van az alaptörvényben, 29. cikk. Az ügyészség üldözi a bűncselekményeket, fellép más jogsértő cselekményekkel és mulasztásokkal szemben, valamint elősegíti a jogellenes cselekmények megelőzését.
Ha tehát az a benyomásunk támad, hogy az ügyészség a bűncselekmények tekintélyes hányadát nem üldözi, más jogsértő cselekményekkel és mulasztásokkal szemben föl nem lép stb., akkor minden bizonnyal helyénvaló, ha gyanúnkkal a bűncselekmények megakadályozása és felderítése céljával létrehozott állami szervhez fordulunk.
Egyébiránt a Btk.-ban is találhatni ide vágó olvasnivalót, amilyen például a bűnpártolásról szóló 282. §, vagy korrupciós bűncselekmény feljelentésének elmulasztásáról szóló háromszázadik. Valójában a leghelyesebb lett volna egy füst alatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt is feljelenteni, valamint a teljes magyar közigazgatást, ugyanis az amerikai nyomozók szerint ebben az ügyben sáros úgyszólván mindenki, akire a hatalom aranyló fényének egyetlen sugaracskája vetül. Szörnyű leírnunk, de a jenkik attól se riadtak vissza, hogy a nemzeti vőnek és fivérének, a nemzeti barátnak, a nemzeti öcskös sporttársának, sőt kormányzó urunknak a nevét is a szájukra vegyék, evvel is igazolván, hogy őnekik immár semmi se szent.
Heller Ágnes előadása, Anne Frank 90. születésnapjára a frankfurti Paulskirchében
(Magyarul most jelenik meg először.)
„A mai napon, június 12-én Anne Frank 90. születésnapjáról emlékezünk meg. Egy hónappal ezelőtt, május 12-én az én 90. születésnapomat ünnepeltük. Én életben maradtam, mert 1945. január 16-án fölszabadított az orosz hadsereg, ő viszont két hónappal később, márciusban meghalt Bergen-Belsenben, megölték. Ő osztozott az európai zsidók sorsában, én a véletlen folytán elkerültem.
Még fiatal voltam, amikor először olvastam Anne Frank naplóját, és egy olyan fiatal lánynak a szemével olvastam, aki sok tekintetben osztozott Anne élményeiben. Olyan volt ő nekem, mintha elveszített rokonaim vagy barátnőim egyike lett volna. Története két, Auschwitzban elgázosított unokahúgom történetével volt egyazon, meg a barátaiméval, fiatal fiúkéval, akiket magyar nácik, nyilaskeresztesek gyilkoltak meg.
1944-ben még közös volt a történetünk. Anne Frankhoz hasonlóan örültünk a sztálingrádi vereségnek, Mussolini bukásának, a Hitler ellen elkövetett, jóllehet sikertelen merényletnek, meg persze június 6-ának, a D-napnak. Anne Frank naplóját első ízben olvasva újraéltem akkori örömeimet és félelmeimet. Eszembe jutott, mint oly sokszor, Auschwitzban meggyilkolt apám, akihez ugyanolyan közel álltam, mint Anne az ő Pimjéhez.”
Szponzorált tartalom
A cikk az Élet és Irodalom támogatásával készült.
