Közélet

Márki-Zay szerint a gyereket a legtöbb ártalom nem egy fenékreütéssel éri

Azoknak is üzent, akik azért nem vállalnak több gyereket, mert csak egyet tudnak az elveiknek megfelelő figyelemmel és türelemmel nevelni.

Márki-Zay Péter továbbra is kitart amellett, hogy szerinte túl szigorú a gyermekek védelmét garantáló hazai szabályozás, ami teljes mértékben tiltja a testi fenyítést.

Mint korábban megírtuk, a hódmezővásárhelyi polgármester egy helyi internetes rádióban beszélt arról, hogy a testi fenyítést is szükségesnek érzi ahhoz, hogy gyerekei szót fogadjanak. Azt mondta, hogy a kanadai szabályozást tartja helyesnek, szerinte ez olyan előírásokat tartalmaz, hogy a gyereket csak nyitott kézfejjel szabad ütni, és nem maradhat nyoma.

Az elhangzottak miatt Márki-Zay már másodszor magyarázkodik Facebook-oldalán. Azt írja, „a liberális nevelés híveinek felháborodása érthető, ugyanakkor többnyire egy félreértésen alapul”, számára ugyanis a testi fenyítés egyáltalán nem azonos a gyerek bántalmazásával és verésével, és utólag komoly tévedésnek tartja, hogy ezt a kifejezést használta. (Azt nem magyarázza meg a bejegyzésben, hogy akkor miért hozta szóba a nyitott kézfejjel ütést helyes példaként, és később is szóba hozza, hogy nagyobb problémát is el tud képzelni egy fenékreütésnél.)

A polgármester kitér arra, hogy a szavai miatti felháborodáshoz csatlakozott a fideszes sajtó és egyes közszereplők: szerinte nekik akkor is ilyen határozottan kellett volna megszólalniuk, amikor fideszes politikusok bántalmazták a feleségüket, vagy a miniszterelnököt az édesapja.

A gyereknevelésben viszont szerencsésebbnek tartana a mostaninál megengedőbb, de szigorúan betartatott törvényt, szerinte ugyanis a gyereket a legtöbb ártalom nem egy fenékreütéssel éri, hanem például a válással, a szeretethiánnyal, a mindent ráhagyó neveléssel. Üzen azoknak is, akik azért nem vállalnak több gyereket, mert csak egyet tudnak az elveiknek megfelelő figyelemmel és türelemmel nevelni: szerinte ha mindenki így gondolkodna, „már kihalt volna az emberiség”. (Fotó: MTI / Ujvári Sándor)

https://www.facebook.com/markizaypeter/photos/a.143841919656468/364207017619956/?type=3&__xts__%5B0%5D=68.ARAAGyXsCJBntchjeEdMnY1z1ricfpAGEADhMgJnDSIagJUyVvrU1BQAY8IxsfvSGqsmAWS6ocELZNBf3OwO334Z2N99mGw6lGjiMgL3s6__d7wJ4aCvggPaDRT1efVmHeb0Bp45kJ3wonDfHxClJqs2eq5DarmB_oiCHnC5az2gyqIJOBtOb2PTvz4cQ8wqDwy-hOm0SNzoi8ZgoxgS26MLDMCIPUB9WWZXrAPhLpwJqn7SjSGCFMryq77Qsb6QuWilbnKK1-S8yaBGqfY7LLNWkH3f99pms_QKp28mgY4v5XtId_eA4YnZLEsR8iGE4OA27MGKEud5v1EEgQbOnmE&__tn__=-R

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik