Közélet

Svájcban vagy Amerikában is perelhetnek a Hableány áldozatainak hozzátartozói

Halálos közlekedési baleset ügyében eddig maximum tízmillió forint kártérítést ítéltek meg a hozzátartozók számára idehaza, ám svájci és amerikai bíróságokon nagyságrendekkel nagyobb kártérítés érhető el — mondta a Magyar Nemzetnek Borbély Zoltán, a Hableány üzemeltetője, a Panorama Deck Kft. oldalán sértetti képviselőként fellépő ügyvéd.

A lap szerint az szinte biztosra vehető, hogy a dél-koreai áldozatok hozzátartozói svájci vagy amerikai választott bírósághoz fordulnak kártérítési igényükkel, erre a Viking Sigyn üzemeltetőjének svájci székhelye is feljogosítja őket. A svájci vagy amerikai bírósághoz való fordulásra a magyar áldozatok hozzátartozóinak is megvan a lehetőségük, annak ellenére, hogy magyar állampolgárok voltak az elhunytak, és a büntetőeljárás is a magyar jogrend szerint zajlik.

A hajótragédia három dél-koreai áldozatának holttestét továbbra sem találták meg. A Budapesti Rendőr-főkapitányság vízirendőrei a Készenléti Rendőrséggel, valamint a koreai katonákkal, parti őrökkel és tűzoltókkal együttműködve a Duna Budapesttől délre eső 215 kilométeres szakaszán kutatnak — számolt be a Magyar Nemzet.

Kiemelt kép: Mohos Márton/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik