Közélet

Puzsér pártok nélkül is indul a választáson

Akkor sem adja fel, ha most nem sikerül. Akkor öt év múlva visszatér.

Az InfoRádiónak Puzsér Róbert azt mondta, nincs szüksége pártok támogatására, neki elég, hogy van ötszáz aktivistája és programja, amelyben hisz. Szerinte azzal, hogy az LMP kiszállt a jelöltsége mögül, eldőlt, hogy

ez a centrum, ez a kísérlet elbukott.

Puzsér Róbert szerint ahhoz ugyanis a négy centrumpárt (Kétfarkú Kutyapárt, Jobbik, LMP, Momentum) közül legalább kettő kellene, de annak nincsenek meg a feltételei.

Függetlenként azonban ott lesz az őszi önkormányzati választáson a főpolgármester-jelölti listán.

Szerinte az ő programja, a Sétáló Budapest

képezi Budapest XXI. századi jövőjét.

Nem gondolja, hogy ezen az aktuális politikai helyzet, a DK és a Momentum előretörése, az LMP és a Jobbik hanyatlása változtatna. Budapestnek arra van szüksége, amit ő kínál.

Nem tudja, nőttek vagy csökkentek-e az esélyei, miután kiestek mögüle a pártok, de ennek nincs is jelentősége. Ha szövetségesei távoznak is, ő hisz a programjában. Ötszáz aktivistával, csekély anyagi erőforrással vág neki az őszi választásnak, ha pedig a kampánya nem lesz sikeres, akkor „öt év múlva visszajön”.

Kiemelt kép: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik