Közélet

Hajóbaleset: a dél-koreai elnököt aggasztja, hogy nem halad az áldozatok felkutatása

Mun Dzse In dél-koreai államfő szerint kormánya eltökélt abban, hogy nem adja fel a dunai baleset másféltucatnyi eltűntjének felkutatását.

A politikus az elnöki hivatal tisztségviselőivel folytatott szokásos heti megbeszélésen kifejtette, a kormány nem adja fel, és minden erőfeszítést megtesz, mobilizálja diplomáciai kapcsolatait, a rendelkezésére álló anyagi és emberi forrásokat, hogy felkutassák az eltűnteket.

Mun Dzse In részvétét fejezte ki az áldozatok családtagjainak. Hangsúlyozta,

aggasztja az, hogy az rossz időjárási körülmények miatt kevés haladás történt az áldozatok felkutatását célzó műveletekben.

Ígéretet tett, hogy minden erőfeszítést megtesz a baleset pontos okainak felderítésére a helyi hatóságokkal karöltve, amelyeknek megköszönte a tevékeny együttműködésüket. Egyben köszönetet mondott azoknak az országoknak – Ausztria, Bulgária, Csehország, Horvátország és Szerbia -, amelyek segítségüket ajánlották fel.

Az államfő a nap folyamán meghallgatta Kang Kjung Vha külügyminiszter beszámolóját a történtekről, illetve magyarországi látogatásáról. Utasította Kangot, hogy alakítson ki szoros együttműködést Dél-Korea és Magyarország között a baleset kezelésében, és egységes tájékoztatást kapjon a sajtó, hogy a lehető legkisebb legyen a zavar a közvéleményben a balesetről és a mentésről.

Szerda este nem sokkal 9 óra után a Margit hídnál a Viking Sigyn szállodahajóval ütközött a jóval kisebb Hableány turistahajó, fedélzetén dél-koreai turistákkal, majd másodpercek alatt elsüllyedt. Hét embert a környező hajókon utazók mentettek ki, hét embernek a holttestét találták meg, mindannyian dél-koreai állampolgárok voltak. A hajóbalesetben 21 ember eltűnt, közte két magyar állampolgár.

Kiemelt kép: MTI/AP/Dél-koreai elnöki hivatal

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik