Közélet

Hatalmasat nőttek a bérek a Honvédelmi Minisztériumban

Igaz, mindezt jókora létszámleépítés kísérte.

Mint korábban megírtuk, Szijjártó Péter csütörtökön a kormány feladatának nevezte, hogy kordában kell tartani a béremelkedést. Úgy látszik, ez a kormányzatra nem vonatkozik, az mfor.hu ugyanis arról ír, hogy a honvédelmi tárcánál egy év alatt 29 százalékkal nőtt a dolgozók átlagos fizetése, bruttó 660 ezer forintra.

Frissítés

Az MTI nyolc órával kiadása után javítást közölt ahhoz a híréhez, amelyben Szijjártó Pétert idézte. Eszerint a miniszter nem azt mondta, hogy a béremelkedést kell kordában tartani, hanem a munkaerőköltséget, vagyis a munkára rakódó adóterheket.

A béremelés feltehetően annak is köszönhető, hogy leépítések voltak tavaly: 411-en dolgoznak a minisztériumban, 262-vel kevesebben, mint egy éve. A jelenlegi létszám az engedélyezett 519 főtől is jócskán elmarad.

Voltaképpen még így is kevesebbet kell költeni bérekre a tárcánál: idén az első három hónapban 814 millió forintot fordítottak a dolgozók illetményére és munkabérére, egy évvel korábban egymilliárdot. A honvédelmi minisztérium dolgozóinak átlagbére ezzel együtt is majdnem kétszerese az országos átlagnak, és fizetésemelésük is bőven meghaladta a nemzetgazdasági szinten kimutatott 12 százalékos bérnövekedést.

A legjobban a honvédelmi tárcánál dolgozó állami vezetők jártak: átlagos bruttó bérük 1,052 millió forintról 1,454 millióra ugrott az idei első negyedévben, ez 38 százalékos bérnövekedés. (Fotó: MTVA / Róka László)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik