Közélet

Jobban figyelik majd a diákok jegyeit és hiányzásait a szakképzésben

Egy újonnan kifejlesztett jelzőrendszer segítségével még jobban odafigyelnek majd a jövőben a lemorzsolódó diákokra, írja a Magyar Nemzet Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkárára hivatkozva.

A Kréta rendszer új modulja ugyanis lehetővé teszi majd, hogy a gyerekek tanulmányi eredményeit, illetve igazolt és igazolatlan hiányzásait is folyamatosan nyomon tudják követni.

A szoftver a mulasztásokat, átlagokat havi bontásban tünteti majd fel, mint ahogy azt is, hogy az egyes diákok melyik tárgyból állnak bukásra.

Az államtitkár szerint így hamarabb észreveszik majd a túl sok hiányzást és a rossz érdemjegyeket, így hamarabb tudnak segíteni rajta.

A végzettség nélküli iskolaelhagyás aránya jelenleg meghaladja a 12 százalékot, de a kormány vállalása szerint 2020-ra 10 százalék alá csökkentenék.

Majd 70 ezer magyar diák áll a szakadék szélén
Az Oktatási Hivatal friss adatai szerint Észak-Magyarországon csaknem minden ötödik gyereket lemorzsolódás fenyeget, a szakképzésben pedig az egész országban kétségbeejtő a helyzet.

Kiemelt kép: MTI/MTVA/Bizományosi/Oláh Tibor 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik