A Magyar Honvédség (MH) elmúlt időszakban bejelentett fejlesztései gyakorlatilag a hadsereg túlélését biztosítják. 2018-tól az MH a rendszerváltás óta nem látott forrásokhoz jutott, amivel korábban elvesztett katonai képességeket épít fel újra, és a már meglevőket is fenn tudja tartani. Ugyanakkor a katonai fejlesztéseket a hadseregnek látszólag a kormány külpolitikai stratégiájához kellett hangolnia, ami megkérdőjelezi a forrásfelhasználás hatékonyságát, másrészt pedig a haderőreformnak nem sikerült megoldania olyan alapvető szerkezeti problémákat, amelyek az MH hosszú távú fejlődését gátolják.
A pluszforrások a Honvédség túlélését szolgálják
A Magyar Honvédség jelenleg modern katonai eszközöket szerez be, ezek segítségével sikerülhet évtizedek után végre kivezetni a szolgálatból a Magyarországon használt régi szovjet felszerelést. Az MH cseh pisztolyokat, karabélyokat és gépfegyvereket, svéd Carl Gustaf M4 páncéltörő fegyvereket, 36 Airbus helikoptert (20 H145M-et és 16 H225M-et), Airbus és Dassault szállítógépeket, 44 Leopard 2A7+ tankot (és 14 használt 2A4-et kiképzési célokra), 14 PzH 2000-es önjáró lövegeket és valószínűleg 200 Puma harci járművet is beszerezhet. Ezen felül Budapest egy légvédelmi rakétarendszer beszerzéséről tárgyal Washingtonnal, illetve a hírek szerint a magyar légierő is lecserélheti JAS-39 Gripenjeit amerikai F22-es vagy F35-ös vadászrepülőkre 2026-ban. A magyar haderő jelenleg a Varsói Szerződés felbomlása óta nem látott forrásbőségre számíthat, összességében mintegy 3500 milliárd forintra tíz év alatt.
Az mindenesetre biztos, hogy az MH jelenleg olyan katonai képességeket tud újra megteremteni, amit az elhanyagoltság évtizedei alatt elveszített (például az MH önjáró tüzérségi képességeit a 2000-es évek elején leépítették, a szovjet gyártmányú BMP-1 harcjárműveket pedig az évtized második felében nyugdíjazták). A mostani beszerzések biztosítják, hogy a Honvédség megmarad egy mind területvédelmi, mind pedig nemzetközi missziós feladatokra bevethető haderőnek. Sőt, a fejlesztések az MH-t a régió egyik technológiailag legfejlettebb hadseregévé teszik bizonyos területeken (például még az osztrák hadsereg is Leopard 2A4-eseket használ).
Fotó: Clemens Niesner / dpa / AFP
Míg a Leopard tankok, a PzH 2000-esek és a Pumák katonai képességek újjáélesztéséről szólnak, az Airbus helikopterek az MH forgószárnyas kapacitásainak fenntartását szolgálják – habár a beszerzések megkérdőjelezik az orosz Mi-17-es és Mi-24-es helikopterek felújításának szükségességét. Mindenesetre az MH csak Magyarország szövetségeseitől vásárolt eddig katonai eszközöket. A szövetséges államoktól beszerzett fegyverek biztosítják az MH felszerelésének interoperabilitását a magyar hadseregen belül és az ország szövetségeseinek hadseregeivel is. Ezen felül a beszerzéseknek köszönhetően Magyarország teljesítheti vállalásait a NATO felé; melyek szerint Budapest 2023-ra egy közepes, 2028-ra pedig egy nehéz dandárt biztosít a szövetségnek.
Megválaszolatlan kérdések
Mindennek ellenére problémák is felmerülnek a beszerzésekkel kapcsolatban. Először is, a beszerzésekről nem közbeszerzéseken döntöttek és az új katonai eszközök nem estek át a szükséges teszteken sem; minden beszerzést egyszerűen csak bejelentettek. Így felmerül lehetőségként, hogy a magyar haderő alacsonyabb árakon is vásárolhatott volna hasonló felszereléseket egy versenyeljárásban – ami azt jelentheti, hogy az MH elpazarolt valamennyit a rendelkezésére álló forrásokból.
Egyértelmű jelei vannak, hogy a magyar kormány a beszerzéseket egyes szövetségesei felé gyakorolt gesztusként használja. 2018. december 13-án derült ki, hogy az Európai Unió Tanácsa korábbi ülésén tárgyalta a Magyarország ellen folyó hetes cikkely szerinti eljárást, ahol kilenc tagállam kifejezetten negatív véleménnyel volt a magyar jogállamiság állapotáról – beleértve Németországot, Franciaországot és Svédországot. Ezt gyorsan követte három bejelentés: a 16 H225M megvásárlása a francia-német-spanyol Airbustól (december 14), a német Leopard tankok és PzH 2000 lövegek beszerzése (december 20), illetve a svéd mobilhangár (december 31) és a Carl Gustaf M4-ek (január 8) megvétele. Ezen felül pedig éppen akkor szivárogtak ki hírek a 200 német Puma harci jármű megvételéről, amikor a Fidesz készült a néppárti tagságáról szóló szavazásra – a két esemény közt mindössze két hét telt el.
Úgy néz ki, hogy a magyar beszerzések egy másik fontos alapelvet is követnek: elkerülik, hogy kiváltsák Moszkva rosszallását. Sajtóinformációk szerint Magyarország NASAMS közép-hatótávolságú légvédelmi elhárító rendszert vásárolhat, amiket amerikai AMRAAM rakétákkal szerelnének fel; Budapest tehát nem Patriot védelmi rendszereket venne – bár egyik információt sem erősítették még meg hivatalosan. Előbbi repülőgépek ellen nyújtana védelmet, ami azért érdekes, mert Magyarországnak NATO-tagként aligha kell majd ellenséges légierő ellen harcolnia és az ország még soha nem küldte katonáit olyan nemzetközi misszióra, ahol egy működőképes légierő által támogatott ellenféllel kellett volna megküzdeniük. A NASAAMS rendszer viszont nem képes a ballisztikus rakéták elhárítására, habár az orosz rakéták veszélye nem megnyugtató, különösen a szárazföldön állomásoztatott közepes és rövid hatótávolságú nukleáris eszközök felszámolásáról szóló (INF) szerződéssel kapcsolatos fejlemények tükrében. A fenti véletlenek és a NASAAMS vásárlás arra utalnak, hogy még ha van is az MH-nak egy előre kidolgozott haderőfejlesztési koncepciója, a hadseregnek a kormány külpolitikai érdekeihez kellett igazítania terveit, ami gátolhatta az MH-t abban, hogy a legtöbbet hozzák ki a rendelkezésre álló forrásokból.
A magyar rendelések nagyon kis szeletét teszik e cégek bevételének, és az érintett kormányoknak valószínűleg sokkal fontosabb az európai pénzek korrupt felhasználása vagy a jelenleg is aláíratlan védelmi együttműködési szerződés, mint ezek a relatíve kis megrendelések.
Emellett védelempolitikai szempontból több beszerzés sem tűnik hasznosnak, ezek inkább a kormány belpolitikai érdekeit vagy kényelmét szolgálják. Például a két használt A319-es és még inkább a két Dassault Falcon luxusgép (amiket hivatalosan „postagépnek” szereztek be) leggyakrabban kormánygépként üzemel. Ez nem is nagy probléma önmagában, de az MH a vételáruk nyilvánosságra hozatala nélkül szerezte be őket, ami már igen. Szintén gond, hogy a két A319 utasszállító repülőgépeknek lettek tervezve (korábban a mára csődbe ment Air Berlin kötelékébe tartoztak), így rakodórámpájuk sincsen. Ez azt jelenti, hogy ezek a gépek csak a szokásos poggyászokat tudják szállítani, járműveket vagy más katonai szállítmányokat már nem. Ennek köszönhetően hetekkel a két Airbus A319 szállítógép megvétele után jelentette be Benkő Tibor honvédelmi miniszter, hogy ezek mellé az MH beszerezne három katonai szállítógépet is. Ez ismét felveti a kérdést, hogy vajon az MH a lehető leghatékonyabban használja-e a rendelkezésére álló forrásokat.
Az MH vásárolt magyar gyártmányú buszokat, valószínűleg igazolandó, hogy a kormány magyar buszstratégiája él; Magyarországon gyártott Suzuki Vitarákat, illetve Volkswagen és Mercedes járműveket, hogy a kormány a külföldi autógyártóknak is kedvére tegyen. Míg a buszokat egyszerűen ki lehetne bérelni, ha szükség van rájuk, a járművek nagy részének semmi haszna nem lenne a harcmezőkön vagy nemzetközi missziókban. A svéd mobilhangár értelme is megkérdőjelezhető, hiszen az MH aligha vetné be drága Gripenjeit olyan környezetben, ahol nem áll rendelkezésre állandó szervizinfrastruktúra, és ugyanilyen kérdés a 12 Polaris MRZR off-road jármű haszna is, amit a magyar különleges egységeknek vettek.
Az MH mindeközben Székesfehérvárra költözteti a haderő-parancsnokságát, ami semmilyen plusz értéket nem ad az MH-nak vagy a magyar védelempolitikának. A magyar politikai és katonai elitnek ráadásul nem sikerült az évek során megoldani a magyar haderő legfontosabb szerkezeti problémait, és ezen a Zrínyi 2026 sem változtatott semmit. Ezzel kapcsolatban Kovács Gyula, a pécsi tüzérdandár egykori parancsnokhelyettesének számításai szerint papíron jelenleg 14 000 ember dolgozhat a honvédelmi minisztériumnál, a vezérkarnál és háttérintézményeiknél, 7000-en a minisztérium cégeinél, míg az MH csupán 6-7000 aktív katonai személyzetet számlál. Kovács szerint az „adminisztratív vízfejet” le kellene felezni – ami egy meglehetősen nehéz feladat, mivel pont a leszalámizandó rétegnek kellene véghez vinnie – miközben az MH-nak meg kellene tudnia tartani saját katonáit. Emellett a tartalékosok tekintetében sem áll jól a magyar haderő: szinte csak papíron léteznek, sokan közülük volt katonák, akik egészségügyi állapotuk miatt nem vethetők be élesben. Mindemellett Magyarországnak nem sikerült megteremtenie a Honvédség stratégiai menedzsmentjének alapjait.
Mindent összevetve kijelenthetjük, hogy az MH minden eddiginél több figyelmet kap anyagi forrásokat illetően. Az eddigi vásárlások biztosítják, hogy az MH interoperábilis lesz szövetségeseivel, újjáépítenek korábban már meglevő katonai képességeket és fenntartják a jelenleg is meglevőket, amik biztosítják, hogy az MH egy bevethető NATO haderővé váljon. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy az MH forrásainak egy részét elpazarolta politikai okokból és a kormánynak nem sikerült biztosítani a haderő hosszú távú potenciálját sem.
Szicherle Patrik, Rácz András (Political Capital)
Kiemelt kép: Janek Skarzynski / AFP
