Közélet

Márki-Zay mozgalma egy közös képre már összehozta az ellenzéket

Vasárnap délután 2 órától tartotta zászlóbontó rendezvényét a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) egy budapesti hotelben. A Márki-Zay Péter nevével fémjelzett mozgalom rendezvényén a hódmezővásárhelyi polgármester mellett beszélt még Hadházy Ákos és Lukácsi Katalin is. Az első ülését tavaly novemberben megtartó mozgalom minden ismert arca megjelent a nyitóeseményen, ahogy ellenzéki politikusok, és ellenzéki polgármesterek is.

Márki-Zay Péter: A pártállam vezetői magánrepülőiken fognak elmenekülni
Zászlót bontott a hódmezővásárhelyi polgármester mozgalma. Beszédet mondott Hadházy Ákos, aki szerint a Fidesz el fogja csalni az EP-választást; és Lukácsi Katalin is, aki az összefogás fontosságát ecsetelte.

Az MMM kifejezett célja, hogy teljes ellenzéki összefogás felett bábáskodjon, és elérje, hogy az őszi önkormányzati választásokon minden nagyobb városban, minden budapesti kerületben egy-egy ellenzéki jelölt álljon fel a kormánypárti jelölttel szemben.

A teljes ellenzéki összefogást maga mögött tudva időközi polgármester-választást nyerő Márki-Zay Péter múlt héten úgy fogalmazott, hogy:

Előbb támogatnék egy tisztességes fideszes jelöltet, mint olyasvalakit, akit egy büntetőeljárásban már elítéltek, vagyis például Hunvald Györgyöt

– és a mozgalom nyitórendezvényén is arról beszélt, hogy széles összefogásra van szükség, de ennek nem csak politikai taktikázásnak kell lennie, hanem tartalmas együttműködésnek.

A Fidesz szerinte mindent megtesz azért, hogy elválasszák egymástól „a cigányokat, a zsidókat, a jobbikosokat”, ezzel is ellehetetlenítve az összefogást. De a beépült árulók és más fideszes aknamunkák ellenére is meg kell szerinte találniuk minden városban, körzetben az önkormányzati választásra az egyetlen jó, hiteles ellenzéki jelöltet.

Egyre gyakrabban figyelmeztetnek fideszesek a „náci-kommunista-koalíció" veszélyeire
Ezúttal Rétvári Bence államtitkár figyelmeztetett arra, hogy „politikai szereplők, akik korábban a kommunista rendszer bűneit próbálták letagadni vagy relativizálni, az utóbbi időben a náci eszmék mai politikai követőivel toleránsak".

Lukácsi Katalin úgy fogalmazozt a rendezvényen, hogy: „Nem egy a tábor és egy a zászló, hanem egy az ország és sok a zászló” – szerinte ezért hidakat kell építeni. Arról beszélt, hogy az összefogás fontos, de annak csak akkor van értelme, ha tartalma is van, és nem csak ellenzéki pártok pótcselekvése.

A KDNP-ből csalódása miatt kiugró politikus hétfőn a Facebookjára egy képet is feltöltött a vasárnapi rendezvényről, aminél jobban semmivel nem demonstrálhatná, hogy milyen széles összefogást szeretne. Ebből a képből derült ki először az is, hogy az ellenzéki oldalról kik képviseltették magukat az MMM rendezvényén.

A minden értelemben balszélen álló Karácsony Gergely zuglói polgármester, MSZP-P-s főpolgármester-jelölt, volt miniszterelnök-jelölt mellett Varju László DK-s országgyűlési képviselő mutat vidáman egy Magyar Hang újságra, amit a középen álló Lukácsi Katalin tart. A túloldalon pedig két jobbikos, Mirkóczki Ádám és Gyöngyösi Márton mosolyog.

A Jobbik frakcióvezetője és potenciális EP-listavezetője, Gyöngyösi Márton volt az, aki 2012-ben felvetette a parlamentben a zsidó képviselők listázását, amivel kapcsolatban meglehetősen ügyetlenül magyarázkodott Karácsony Gergely a Hír TV egyik műsorában. A párbeszédes polgármester ezután elismerte, hogy súlyos hibát követett el, a Mazsihisz pedig megbocsátott neki.

Lukácsi Katalin képén az is látszik, hogy Karácsony és Gyöngyösi között is szent a béke.

Kiemelt kép: Lukácsi Katalin/Facebook

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik