A szeptemberi vitán még fontosnak érezte Orbán Viktor, hogy jelen legyen, a kormánypropaganda ezt úgy tálalta, hogy a miniszterelnök személyesen védi meg Magyarországot a támadásoktól. A mostani vitát azonban a múlt héten már színjátéknak nevezte Szijjártó Péter külügyminiszter, ami szerinte az EP-választás kampányának része, és közölte, hogy a magyar kormány részéről senki nem vesz részt rajta.
Annak, hogy a magyar jogállamiság helyzetét hogyan értékelik az EU-ban, mégis komoly tétje lehet a kormány számára, két hete ugyanis megszavazták az EP-ben annak a mechanizmusnak a létrehozását, amelynek keretében jogállamisági feltételekhez is kötnék a tagállamoknak megítélt közösségi források kifizetését a 2021-2027 közötti költségvetési ciklusban.
Mint korábban megírtuk, a kormány kidolgozta a hivatalos álláspontot a távolmaradásról: eszerint az a mondás, hogy az Európai Unió tanácsában még nem volt hivatalos meghallgatás. Egy nemnyilvános anyagból azonban kiderül, hogy a kormány ezt nem is sürgeti, azt próbálják elérni, hogy csak az EP-választás után kerüljön sor a meghallgatásra. Orbán a jelenlegi uniós vezetés legitimitását folyamatosan igyekszik megkérdőjelezni, arra hivatkozva, hogy a májusi választáson szerinte háttérbe szorulnak majd a „bevándorláspárti” erők.