Közélet
Brüsszel, 2019. január 21.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) által közreadott képen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (b) és Quoc Dung Nguyen vietnámi külügyminiszter-helyettes megbeszélést folytat az EU-Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége (ASEAN) külügyminiszteri értekezlete kapcsán Brüsszelben 2019. január 21-én.
MTI/KKM/Burger Zsolt

A kormányból senki nem vesz részt a Magyarországról szóló EP-vitán

A kormány részéről senki nem vesz részt a magyar helyzettel foglalkozó, jövő heti európai parlamenti vitán – mondta kedden Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter a döntést azzal indokolta:

Választási kampány van, meghagyjuk a színjátékot azoknak, akik ebben részt kívánnak venni.

A vitát a zöldpárti frakció kezdeményezte a legfrissebb magyarországi fejleményekre, a tüntetésekre, a munka törvénykönyvének módosítására és a közigazgatási bíróságok létrehozására tekintettel.

A miniszter Brüsszelben, az Európai Unió és az Afrikai Unió országainak külügyminiszteri szintű találkozója után tartott rövid sajtóértekezletet, amelyen elmondta hogy az ülésen felszólalók a gazdasági együttműködés mellett mindannyian foglalkoztak a migráció kérdésével is.

Hangsúlyozta: a migrációs együttműködésnek nem azt a célt kell szolgálnia, hogy minél többen eljöhessenek Afrikából, hanem olyan feltételek megteremtésén kellene dolgozni, hogy életkörülményei miatt lehetőleg senki se kényszerüljön otthona elhagyására, minél többen otthon tudjanak maradni, ideális esetben mindenki.

Ennek során azonban világosan tisztázni kell, hogy ki mit ért az együttműködés jelentősége és jellege, illetve célja alatt, továbbá az ENSZ migrációs csomagjának vitájából tanulva minden esetben le kell szögezni, akár egy lábjegyzetben, hogy a bevándorlás nem alapvető emberi jog – húzta alá Szijjártó. Kiemelte, hogy a migrációnak „nagyon komoly biztonsági kockázatai” vannak nem kizárólag a cél-, hanem a kiindulási és a tranzitországokra nézve is, az államoknak pedig joguk van ezen kategóriák egyikébe sem tartozni. Rámutatott, hogy Európának segítenie kell az afrikai országok gazdasági, politikai, jogi és biztonsági stabilitásának megteremtését, erősítését.

Szijjártó szerdán Tunéziába látogat, mert a helyi hatóságok felkérték Magyarországot, hogy nyújtson támogatást a határvédelmi képességek megerősítésében, márpedig a kormány szerint az észak-afrikai államok stabilitásának első előfeltétele, hogy meg tudják védeni a határaikat. A külügyminiszter emellett hangsúlyozta, hogy fontos versenyképes tudáshoz segíteni az afrikai fiatalokat, s felhívta arra a figyelmet, hogy Magyarországon jelenleg 1422 afrikai hallgató folytat egyetemi tanulmányokat, közülük 895-en ösztöndíjjal, akik hazatérve majd hozzájárulhatnak országuk kedvezőbb jövőjéhez.

Végezetül közölte, hogy Magyarország a Hungary Helps program keretében Nigéria után immár Kongóban, Etiópiában és Ugandában is támogatja a keresztény közösségek, a keresztény menekültek életkörülményeinek javítását. 

Az MTI megkérdezte a minisztert lengyel kollégájának javaslatáról, amelynek értelmében ötéves időkorlátot vezetnének be az úgynevezett ír-északír tartalékmegoldás alkalmazására, így oldva fel a bénultságot az Egyesült Királyság európai uniós kiválási folyamatában.

Javaslattételi joga mindenkinek van, s tiszteletben tartjuk a véleményét, de minden döntést huszonhetes körben kell meghozni, lehetőleg az egységre törekedve.

Szijjártó Péter hétfőn a botswanai és a Sierra Leone-i külügyminiszterrel folytatott kétoldalú tárgyalást, kedden pedig a mali és a ghánai diplomácia vezetőivel.

Kiemelt kép: Szijjártó Péter (b) és Quoc Dung Nguyen vietnámi külügyminiszter-helyettes megbeszélést folytat az EU-Délkelet-ázsiai Országok Szövetsége (ASEAN) külügyminiszteri értekezlete kapcsán Brüsszelben 2019. január 21-én. MTI/KKM/Burger Zsolt

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73882123, K¸lˆnleges GÈsa est a Sushi Seiben 2019 ·prilis 4.-Èn., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.