Közélet

Két hónapja van a kormánynak, hogy átírja a Stop Soros törvényt

Újabb szakaszba léptette az Európai Bizottság a Stop Soros törvénycsomag miatt még tavaly júliusban Magyarország ellen megindított kötelezettségszegési eljárást,

jelentették be csütörtökön Brüsszelben.

Az MTI beszámolója szerint a brüsszeli testület úgynevezett indoklással ellátott véleményt küldött az ügyben a magyar kormánynak, ami az eljárás második szakaszát jelenti.

A magyar hatóságoknak két hónapjuk van, hogy összhangba hozzák az uniós szabályokkal a kifogásolt törvényt, különben a bizottság az Európai Bírósághoz fordulhat.

Az európai uniós jog végrehajtása felett őrködő szervezet a magyar hatóságok válaszlevelének elemzését követően is fenntartja korábbi megállapításait, amelyek a jogsértési eljárás megindításához vezettek.

Az indoklás szerint a menekültügyi kérelmekhez nyújtott segítség büntetendővé tétele és az egyéb korlátozó intézkedések csorbítják a menedékkérők azon jogát, hogy kapcsolatban lehessenek az érintett nemzeti, nemzetközi és civil szervezetekkel, s ez sérti a vonatkozó uniós irányelveket. A törvény emellett indokolatlanul korlátozza az uniós polgárok szabad mozgáshoz való jogát, nem veszi kellőképp figyelembe az eljárási garanciákat, illetve az érintettek jogait.

A menedékkérelmek elfogadhatatlanságára vonatkozó új indok bevezetése pedig sérti a menekültügyi eljárásokról szóló uniós irányelvet, az EU alapjogi chartájával összeegyeztethetetlen módon korlátozza a menedékjogot – írták az indoklásban, amely szerint a felvetett aggályok többségét még mindig nem kezelték megfelelően.

Az eljárást még 2018 júliusában indították a Stop Soros törvénycsomag miatt, mert komoly aggályok merültek fel azzal kapcsolatban, hogy az új rendelkezések összeegyeztethetők-e az uniós joggal.

Stop Soros: mintha az ügyvédet büntetnék a védence helyett
Példátlan szigorral sújtaná a szigorított törvényjavaslat azokat, akik a kormány szerint elősegítik a jogellenes bevándorlást.

Bírósági eljárás a kiskereskedelmi árrés miatt

A mezőgazdasági és élelmiszeripari termékek kiskereskedelmében korlátozott árrés miatti eljárás azonban már eggyel komolyabba szakaszba lépett, a Bizottság ugyanis keresetet indított az Európai Unió Bíróságán, mert

a szabályozás az EB szerint nem egyeztethető össze az uniós joggal.

Az Európai Bizottság szerint a magyarországi szabályozás megfosztja a fogyasztókat és a vállalkozásokat attól, hogy maradéktalanul élvezhessék az egységes piac előnyeit, ez pedig szembe megy az áruk szabad mozgásának elvével, és a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról szóló uniós rendelettel is.

A magyar jog szerint a kiskereskedőknek ugyanazokat a haszonkulcsokat kell alkalmazniuk a mezőgazdasági és élelmiszeripari termékekre, függetlenül a származási országuktól, ami az EB szerint visszaszorítja az importált termékek értékesítését a hazai termékekhez képest.

Mint írták, ez a szabály sérti az áruk szabad mozgására vonatkozó uniós jogot, hiszen hátrányos helyzetbe hozza, visszaszorítja az importált termékek értékesítését a hazai termékekéhez képest. Magyarország emellett nem tesz eleget az uniós rendelet szerinti kötelezettségeinek sem, mivel a mezőgazdasági termékek esetében akadályozza a szabad árképzést és nem biztosítja a tisztességes versenyt.

A magyar jog azzal, hogy azonos haszonkulcsot ír elő minden termékre, megakadályozza, hogy egyes importőrök és importált termékeket kínáló kiskereskedők vonzóbb kiskereskedelmi árakat kínálhassanak a fogyasztóknak.

A főként a külföldi kiskereskedőket sújtó korlátozások bevezetése megnehezíti az érintett kereskedők számára, hogy üzleti tevékenységüket a fogyasztók igényeinek legmegfelelőbb módon folytassák. Ugyanakkor a fogyasztók szempontjából csökkenti a termékválasztékot, és mindeközben korlátozza az uniós egységes piac által a vállalkozásoknak kínált lehetőségeket.

A brüsszeli testület 2017-ben indított kötelezettségszegési eljárást Magyarországgal szemben az ügyben. A levelet 2018 márciusában indokolással ellátott vélemény követte, amelyben a bizottság felszólította Magyarországot, hogy szüntesse meg a kiskereskedelmi korlátozást. Mivel a magyar hatóságok kitartottak álláspontjuk mellett, az uniós bizottság úgy határozott, hogy az ügyet az Európai Unió Bírósága elé terjeszti.

Az ekáerrel és a cigivel is baj van

A Stop Soroson és az árrésen kívül

a Bizottság más ügyekben, egyebek mellett közútiáruforgalom-ellenőrzési rendszert és a cigarettákra kivetett adókat érintő kötelezettségszegési eljárást indított, vagy korábban megindított eljárását következő fokozatba léptette Magyarországgal szemben.

Az Európai Bizottság ismételten felszólította Magyarországot, hogy elektronikus közútiáruforgalom-ellenőrzési rendszerét (ekáer) hozza összhangba az uniós szabályokkal.

Az ekáer keretében a vállalkozásoknak áfafizetési célból részletes jelentést kell tenniük a magyar adóhatóságok részére bizonyos közúti fuvarozási tevékenységeikről.

Az Európai Bizottság szerint e követelmény sérti az uniós áfaszabályokat, mivel elsősorban a határokon átnyúló uniós ügyleteket érinti, és a határátlépéssel összefüggő adminisztratív kötelezettségeket vezet be.

Ezen túlmenően a bizottság úgy véli, hogy a magyar jogszabályok sértik a semlegesség és az arányosság elvét, valamint az üzleti tevékenységeknek az Európai Unió Alapjogi Chartája által garantált szabadságát. Amennyiben Magyarország két hónapon belül nem hoz megfelelő intézkedéseket, a bizottság indokolással ellátott véleményt küldhet az ügyben a magyar hatóságoknak.

A cigarettákra kivetett adókat illetően az Európai Bizottság felszólította Magyarországot, hogy érintett szabályozását igazítsa az uniós minimumküszöbhöz.

Indoklása szerint a hatályos szabályok értelmében minden tagállamnak a területükön forgalomba hozott cigarettákra a súlyozott kiskereskedelmi értékesítési átlagár legalább 60 százalékának megfelelő jövedéki adót kell kivetniük. Más tagállamokhoz hasonlóan a bizottság Magyarország számára is engedélyezett egy 2017. december 31-ig tartó átmeneti időszakot, hogy teljesíteni tudja e követelményt. Azonban a Magyarország által a cigarettára kivetett jövedéki adó továbbra is a minimális küszöbérték alatt maradt.

Amennyiben Magyarország két hónapon belül nem hoz megfelelő intézkedéseket, a bizottság indokolással ellátott véleményt küldhet az ügyben a magyar hatóságoknak.

Dolgozni kell a vasúti rendszeren és a közbeszerzési törvényen is

A vasúti közlekedést érintően az Európai Bizottság arra szólította fel Magyarországot, hogy nyújtsa be a vasúti rendszer akadálymentesítésére, illetve forgalmi szolgálatára és forgalomirányítására vonatkozó műszaki követelményekkel kapcsolatos terveit.

Indoklása szerint a tagállamoknak legkésőbb 2017. július 1-jéig kellett értesítést küldeniük terveikről. Magyarországnak két hónap áll rendelkezésére, hogy válaszoljon a bizottság által felvetett érvekre, a határidő lejártát követően a bizottság indokolással ellátott véleményt fogadhat el az ügyben.

A közbeszerzéssel kapcsolatban az Európai Bizottság 15 tagállamot, Bulgária, Ciprus, Csehország, Dánia, az Egyesült Királyság, Finnország, Hollandia, Horvátország, Lengyelország, Málta, Németország, Olaszország, Románia és Svédország mellett Magyarországot arra szólította fel, hogy igazítsa nemzeti közbeszerzési és koncessziós szabályait az uniós joghoz.

Mint közölték, a közbeszerzésekre és koncessziókra vonatkozó uniós szabályokat a tagállamoknak 2016. április 18-ig kellett átültetniük nemzeti jogrendszerükbe. A tagállamoknak mostantól két hónap áll rendelkezésükre, hogy reagáljanak a felvetésekre, ellenkező esetben a bizottság következő lépésként indokolással ellátott vélemény küldéséről határozhat.

Kiemelt kép: 24.hu/Karancsi Rudolf

Ajánlott videó

Olvasói sztorik