A 168 Órának (Cseri Péternek) Korda György felidézi, miként lett Kleinből Korda, miként nem lett a vészkorszak áldozata, miért akarta nagyon vegyésztechnikusnak adni édesapja. Elárulja, csak most értette meg az Ady-verset (amit sorozatunkban is előadott), amivel ’58-ban a színművészeti felvételijén próbálkozott.
Bár nem vették fel, abban az évben tette le az ORI-vizsgát, gyorsan elindult a karrierje. Elmondja, miért nem lett operaénekes, noha sokáig volt visszatérő álma, hogy áll egy operaház színpadán. Mivel sok lemondással járt volna, maradt táncdalénekes.
Orbán Viktor meglepte, amikor felköszöntette 80. születésnapján, mivel soha nem találkoztak. Egyébként a politikáról azt mondja, olyan megosztott az ország, hogy ha elmondaná véleményét a nyilvánosság előtt bármilyen kérdésben, azonnal elveszítené a közönsége felét. Márpedig ő nem jobb- vagy baloldali embereknek énekel, hanem mindenkinek.
Nem tudja, megéri-e, de
biztosan jön majd egyszer egy politikus, akinek sikerül felépítenie a hidat Magyarország két tábora között, és az ellenségeket vitapartnerekké szelídíti.
Az nem zavarja, ha egy művész nyíltan vállalja a politikai meggyőződését, de mélyen elítéli a kurzuslovagokat, akik tehetség híján, csak politikai lojalitások miatt tudnak sikereket elérni.
Balázs Klári mellett felhagyott bohém életével, de a fellépések mellett a kártyázással tartja igazán karban magát. A színpadon 20, kártyaasztal mellett 40 évet fiatalodik.
Kiemelt kép: Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott átadja Orbán Viktor levelét a 80. születésnapját ünneplő Korda Györgynek. MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda