Közélet

Combnyaktöréssel került a ceglédi kórházba, rossz lábát műtötték meg

T. negyvenes férfi, 2017 elején csúnya autóbalesetet szenvedett. Miután kiszabadították a roncsból, T.-t a mentő a ceglédi Toldy Ferenc kórházba szállította, tizenkét órával később sürgősséggel meg is műtötték. T. az Indexnek mesélte el történetét, miszerint

bár a kórházban a jobboldali combnyakat műtötték meg, valójában a baloldali combnyak tört el.

A lap szerint a műtét után szűk egy héttel hazaengedték, otthon lábadozott, gyógytornász kezelte. Azt mondja, a műtét után két héttel esedékes varratszedésen, majd a következő kontrollon is jelezte kezelőorvosának, hogy komoly fájdalmai vannak a bal csípőjénél. Újabb röntgent akkor még nem készítettek a baloldalról, csak májusban, amikor harmadszorra, akkor már elviselhetetlen baloldali fájdalmakkal jelentkezett a kórházban. Ekkor, 72 nappal a műtét után tavaly május 9-én dátumozott ambuláns lapon szerepel is, hogy

a baloldali primeren elszenvedett combnyaktörés rögzítés nélkül maradt. A rögzítetlen törés műtéti rögzítése szükséges.

2017 májusban újra megműtötték, addigra azonban a szakértői vélemény szerint bal lába egy centiméterrel megrövidült, és a csont valamelyest elfordult, így nem csak csavarokkal, hanem lemezzel is rögzíteni kellett. A férfi a második műtétnél azt kérte, hogy ne altassák el, hogy figyelhesse, valóban a jó oldalon műtik meg.

A férfi az Indexnek azt mondja, szeretett volna peren kívül megegyezni a kórházzal, és saját magának hétmillió, feleségének pedig kétmillió forint kártérítési összeget kért a hiba miatt. A férfi az Indexnek azt mondta, hogy a kárigényére egy évig nem válaszolt érdemben a kórház, pedig még ügyvédi felszólítást is küldtek nekik. A kórház egészen addig nem reagált, amíg az Index kérdéseit meg nem kapta. Amikor a lap kérdéseivel megkereste a kórházat, váratlanul, a baleset után két évvel megállapodtak a férfival, kártérítést fizetnek neki.

Kiemelt kép: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik