Közélet

ÁSZ: A Momentum és a Párbeszéd nem ismeri a törvényeket

Szombat reggel a 24.hu-n is beszámoltunk arról, hogy a Népszava értesülései szerint a Magyar Államkincstár felfüggesztette két ellenzéki párt, a Momentum és a Párbeszéd állami támogatását.

A Párbeszéd legutóbb tavaly októberben kapta meg a támogatását, a Momentumnál maga a párt még októberben, alapítványuk pedig decemberben kapta meg a nekik járó pénzt.

Az Állami Számvevőszék ezzel kapcsolatban szombaton délelőtt kiadott egy közleményt, amelyben nem tagadják a történteket, és a pártokat hibáztatják:

A Momentum Mozgalom és Párbeszéd Magyarországért Párt nyilatkozatai azt bizonyítják, hogy nem ismerik az általuk felvett kampánypénzek felhasználásával és elszámolásával kapcsolatos jogállami kereteket, törvényi előírásokat, eljárási szabályokat.

Hozzátették: az ÁSZ a Momentum és a Párbeszéd költségvetési támogatásának felfüggesztéséről szóló tájékoztatást, valamint az ellenőrzésükről szóló jelentéstervezetet észrevételezésre már korábban megküldte a pártok közhiteles nyilvántartásban szereplő székhelyére.

A jelentéstervezet kézbesítésével azonban már gondok voltak korábban. A Momentum november közepén kapta meg az ÁSZ-jelentés tervezetét a kampánypénzek ellenőrzéséről, amelyben megállapították, hogy a pártnak járó költségvetési támogatás felhasználása nem volt átlátható és elszámoltatható.

A Momentum valótlanságnak tartja, hogy szabályszerűtlenül használta volna fel a kampánypénzeket, ezért próbálták többször is telefonon és e-mailen kapcsolatba lépni az ÁSZ illetékeseivel. Az ÁSZ viszont arra hivatkozik, hogy a Momentum elérhetetlen a bírósági nyilvántartásban szereplő székhelyén, a Rózsa utcában.

A momentumosok erre azt mondták, hogy október 7-én a Múzeum körútra költöztek, a székhelyük is ide került, erről a pártigazgató tájékoztatta is az ÁSZ-t, és arról nem tehetnek, hogy a bírósági nyilvántartásba ezt még mindig nem jegyezték be.

A Párbeszédnél szintén a székhelyváltoztatás okozta a problémát. Az ÁSZ a Párbeszéd esetében is amiatt állapította meg a szabályszerűtlen kampánypénz-felhasználást, mert nem tudta elérni a pártot. A párt új székhelyét viszont már bejegyezték, és a héten bejegyző határozattal együtt még december közepén eljuttattak az ÁSZ-nak minden elszámolást.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Róka László 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik