Közélet
Budapest, 2018. július 17.
Szávay István jobbikos képviselõ felszólal a Bethlen Gábor Alapról szóló törvény módosításának vitájában az Országgyûlés plenáris ülésén 2018. július 17-én.
MTI Fotó: Balogh Zoltán

Lemond mandátumáról Szávay István

Vaskor Máté
Vaskor Máté

újságíró. 2018. 12. 03. 12:27

Korábban a témában:

Nem kívánja hátráltatni a Jobbik munkáját, ezért a botránya után lemond országgyűlési képviselői mandátumáról Szávay István, ezt a politikus jelentette be a Facebook-oldalán.

Mint ismert, a Hír TV birtokába került felvételen Szávay azzal dicsekedett, hogy leütött egy zsidót nőt. A képviselő elismerte, hogy az ő hangját hallani, de az elmondottakból szerinte semmi nem volt igaz, sosem bántana egy nőt.

Emiatt előbb múlt héten lemondott parlamenti tisztségeiről, most pedig a mandátumáról is.

Az egyik legfontosabb és legnagyszerűbb dolog volt az életemben, hogy az elmúlt kilenc évben így szolgálhattam Hazámat. A továbbiakban is egy szabad, élhető és büszke Magyarországért küzdök majd, de már nem képviselőként. A mandátumomat pedig vissza szeretném adni annak a közösségnek, amelynek bizalmából azt megkaptam, és akik felé hálával tartozom az elmúlt másfél évtizedért

– írta.

Hozzátette, biztos benne, hogy az a munka, amelyet az elszakított területeinken élő magyarság megmaradásáért és gyarapodásáért végzett, és amelyet gyermekkorától fogva szívügyének tekint, szakmailag a továbbiakban is megfelelő módon és méltóképpen képviseltetve lesz a Jobbik frakciójában.

Amikor lemondtam parlamenti tisztségeimről, arányos felelősséget vállaltam mindazért, ami egy fél évvel ezelőtti,…

Közzétette: Szávay István – 2018. december 3., hétfő

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 9.
Grezsu Mihályné viszi haza az önkormányzat ajándékcsomagját a Nyíregyházához tartozó Szélsõbokorban 2016. december 9-én. A Magyar Posta dolgozói Nyíregyháza mintegy 19 ezer nyugdíjas lakosának kézbesítik a város 2500 forint értékû karácsonyi ajándékcsomagját.
MTI Fotó: Balázs Attila

Kihirdették a nyugdíjemelést

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.