Belföld

Szávay szerint egy ízléstelen vicc volt, amikor azt mondta, leütött egy zsidó nőt

A Hír TV birtokába került felvétel szerint Szávay István, a Jobbik frakcióvezető-helyettese saját elmondása szerint egy szórakozóhelyen leütött egy zsidó nőt, mert beszólt neki.

A politikus a Facebook-oldalán ismerte el, hogy minősíthetetlen stílusban beszélt, de nem ütötte meg a nőt.

A posztban felidézi, idén májusban egy belvárosi klubban durva inzultus érte, ahol egy hölgy belé kötött, vele és a társaságában lévőkkel szemben agresszívan, fenyegetően lépett fel, mondván, hogy náciknak semmi keresnivalójuk egy liberális szórakozóhelyen.

Az esetet rendkívül megalázónak találtam, de mégis jobbnak láttam távozni. A történet másnap szóba került egy baráti társaságban, ennek egy jól hallhatóan megvágott felvétele került ma nyilvánosságra

– írta Szávay.

Hozzátette, az elhangzottak jól hallhatóan egy rendkívül durva és ízléstelen vicc tárgyát képezték, ami természetesen nem igaz: tettlegességre nem került sor, ez nyilván túlzás volt, amit a beszélgetés során később magam is egyértelművé tettem.

A felháborodásom szülte sértő hangnemért és jelzőkért elnézést kérek mindazoktól, akikben ez joggal felháborodást kelt. A nők elleni erőszakot határozottan elítélem: soha nem ütöttem meg és soha nem ütnék meg nőt.

Megütöttem-e egy nőt? Nem! Minősíthetetlen stílusban beszéltem-e? Igen!Idén májusban egy belvárosi klubban durva…

Közzétette: Szávay István – 2018. november 28., szerda

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik