Közélet

25 év alatt 300 ezerrel csökkent az általános iskolás gyerekek száma

300 ezerrel kevesebb gyerek jár ma általános iskolába, mint 25 évvel ezelőtt, aminek oka egyértelműen a népességfogyás és a születésszám csökkenése, írja az Index.

A lap az Oktatási Hivatal adataira hivatkozva azt írja, az 1992/1993-as tanévben még 1,07 millió általános iskolás vett részt a közoktatásban, ez a szám 2017-re 609 ezerre csökkent.

Míg az 1992-es tanévben egyházi iskolába 11,2 ezren, magán fenntartású intézménybe pedig 2500-an jártak, úgy 2017-ben 107 ezer gyerek egyházi, 18 ezer pedig magán általános iskolában tanul.

A kutatók szerint egyre több olyan település van, ahol csak egyházi oktatás érhető el, 2014-ben az általános iskolás diákok 3 százaléka lakott ilyen helyen, ez az arány pedig valószínűleg nőtt azóta.

Hermann Zoltán és Varga Júlia a 2015-ös Országos Kompetenciamérés adataira támaszkodva arra jutottak, hogy az általános iskolák esetében a magániskolák sem a matematika, sem a szövegértés teszteredményeket tekintve sem különböznek szignifikánsan az állami iskoláktól.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Ajánlott videó

Olvasói sztorik