Közélet

Orbán Viktor védi, de az OLAF elővenné Farkas Flóriánt is

Miután a rendőrség bűncselekmény hiányában megszüntette a korábban Orbán Viktor veje érdekeltségében álló Elios Innovatív Zrt.-vel szembeni nyomozást annak ellenére, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) súlyos szabálytalanságokat talált a cég által elnyert közvilágítási projektek kapcsán, a Legfőbb Ügyészség hosszú közleményben fejti ki, mennyire komolyan veszi az OLAF ajánlásait.

A Polt Péter vezette szervezet azt írta:

Az Európai Csalás Elleni Hivatal eddigi összesen 38 igazságügyi ajánlása, 4 jelzése és 1 zárójelentése nyomán minden esetben elrendelt nyomozások eredménye – a vádak és a megszüntetések jelenlegi 52,4%-os aránya – meghaladja a 42%-os uniós átlagot.

Még ha Orbán Viktor veje, Tiborcz István volt cégénél nem is találtak semmit a nyomozók.

A közlemény szerint Polt Péter március 22-én írt levelet Ingeborg Gräßle asszonynak, az Európai Parlament Költségvetési Ellenőrző Bizottsága elnökének, és ebben összefoglalta az OLAF igazságügyi ajánlásai nyomán indult büntetőügyeket és azok addigi eredményeit. Mint írták a március 22-ei tájékoztató levél óta két új OLAF -ajánlás érkezett a Legfőbb Ügyészséghez.

Az egyik a Farkas Flórián nevével összeforrt Országos Roma Önkormányzat „Híd a munka világába” programja ügyében tett ajánlás.

Az ügyészség kiemelte, hogy ebben az ügyben már költségvetési csalás gyanúja miatt folyamatban van a nyomozás a NAV Bűnügyi Főigazgatóságán. Ugyanakkor arra nem tért ki a közlemény, hogy az ebben az ügyben több mint három éve folyik nyomozás, ám máig sincs egyetlen gyanúsítottja sem, s az ügyben annak ellenére sem hallgatták meg Farkas Flóriánt, hogy a programban kötött szerződések nagyobb részét ő írta alá.

Polt Péteréknek 3 év sem volt elég, hogy megtalálják Farkas Flóriánt
Hiába érdeklődött tíz uniós pénzes-korrupciós ügy állásáról Hadházy Ákos, tíz ügyben összesen három gyanúsított van.

Emlékezetes, hogy Orbán Viktor kormányfő számtalan alkalommal védelmébe vette Farkas Flóriánt. Az egyik LMP-s képviselőnek például azt mondta a miniszterelnök, hogy nincs szándékában meneszteni őt, majd hozzátette:

Ön utazik Farkas Flóriánra, és ez az ő pozícióit erősíti.

Az ügyészség közleménye szerint a másik OLAF-ajánlás egy közhasznú gazdasági társaságot – amely egyes uniós alapokhoz kapcsolódó programok kijelölt közreműködő szervezeteként működött – érintően tárt fel olyan szabálytalanságokat, amelyek költségvetési csalás bűntettére utalnak. Ez alapján a Fővárosi Főügyészség augusztus 17-én nyomozást rendelt el.

Ezután az ügyészség azt is sorra vette, hogy mely ügyeket fejezték be az említett március levél óta. A befejezett ügyek közt van a Tiborcz-féle Elios ügy. Erről azt írták, hogy az OLAF ajánlása alapján a nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda folytatta, amely október 26. napján kelt határozatával bűncselekmény hiányában megszüntette.

Arra nem tértek ki, hogy sem a hódmezővásárhelyi lámpacsere, sem a siófoki tender dokumentumait nem kérték be az eljárás során. 

Megjegyezték továbbá, hogy az eddigi összesen tíz vádemelés nyomán mostanáig két jogerős marasztaló és egy nem jogerős marasztaló ítéletet hozott a bíróság. Egy ügyben feltételes ügyészi felfüggesztésről döntött az ügyészség, amely szintén a büntetőjogi felelősség megállapítását jelenti. Tíz ügy megszüntetéssel zárult. Az összes többi ügyben jelenleg is folyamatban van a nyomozás.

Kiemelt kép: MTI / Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik