Közélet

Alpári stílusban is beszélhet a nőkről a közrádió

Harsányi Levente és Szabó Győző a Médiatanács szerint csak ízléstelen volt.

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa nem büntette meg a Petőfi Rádiót, amiért reggeli műsorában Harsányi Levente és Szabó Győző a nők melleit osztályozta – írja a 168 Óra.

A lap birtokába került határozat szerint a műsorvezetők a Szoptatás Világhete miatt

az anyatejes táplálás fontosságát hangsúlyozták, és a nyilvános szoptatással kapcsolatos különböző véleményekről beszélgettek.

A Médiatanács lesöpörte az emberi méltóság megsértésével, illetve a kiskorúak veszélyeztetésével kapcsolatos aggályt is, nem indított eljárást, noha elismerte, a műsorvezetők ízléstelenek voltak.

Mindemellett a Médiatanács teljes mértékben egyetért azzal, hogy a műsorvezetők szóhasználata sértő, bántó és kifejezetten ízléstelen volt, a megnyilvánulások a közszolgálati médiaszolgáltatásban nem elfogadhatóak.

A testület nyomatékosan felhívta a közrádiót arra, hogy a jövőben különös figyelmet fordítson rá, hogy a közszolgálatiság alapelvei és a jó ízlés keretei között maradjon a műsorszolgáltatásuk.

Alpári stílusban beszéltek a nőkről a közrádióban
Egy hallgató bejelentést tett a médiahatóságnál és mindenkinek szép, gendermentes napot kívánt.
Szabó Győző (balra) és Harsányi Levente Fotó: Zih Zsolt, MTVA
Rádiós műsorvezető lett Szabó Győző
Szabó Győző vezeti az idei évtől a Talpa magyar című reggeli műsort a Petőfi Rádióban Harsányi Levente mellett.

Kiemelt fotó: 24.hu/Fülöp Dániel

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik