Miután az 1930-as években a kommunizmus megérkezett Mongóliába, a becslések szerint 17 ezer buddhista szerzetest öltek meg. Bár Mongólia 1990-ben demokrácia lett, és az évtizedekig tartó vallási elnyomás megszűnt, a károkat még jó ideig nem heverik ki.

A vallási tisztogatást túlélő, jobbára a hetvenes éveikben járó szerzetesek újranyitották a kolostorokat és az iskolákat, de nehézséget okoz a fiatalok toborzása.

Lobszang Tajang most 29 éves és négy éve kezdett el tanulni, de már most van két tanítványa. Normál esetben erre húsz évet kellene várnia: „Néha azon gondolkodom, helyes dolog-e az, hogy másokat tanítok, miközben még én is tanulok?”

A kolostor, ahol Lobszang Tajang él, 35 km-re fekszik a legközelebbi úttól. A szovjet korszak előtt 800 szerzetes élt itt, akiknek a fele a tisztogatások kezdetekor elmenekült, a többieket megölték. Most negyvenen laknak itt, a kolostor vezetője mindössze 35 éves.

Manapság már ritka az a gyerek, aki buddhista szerzetes akar lenni, inkább a szülők döntenek úgy, hogy erre a pályára küldik a gyereküket.

Tajang egyik tanítványa, a 11 éves Temuulen. Őt és a másik tanítványt, a 10 éves Batkan Tult hét óra körül ébreszti mesterük, hogy együtt tanulmányozzák az írásokat.

Délutánonként, ha van arra alkalmasabb tanár, általánosabb tantárgyakat is tanulnak a gyerekek, mint matek vagy irodalom.

Temuulen kezdetben félt a festményektől és az oltártól, mert ijesztőnek tartotta őket, és édesanyja szerint időbe telt, míg megbékélt velük.

Az azonban még nem elég, ha a gyerekeket oda tudják „csábítani” a kolostorba, az jóval nagyobb feladat, hogy ott is tudják tartani őket.

A szerzetesek évente két alkalommal hagyhatják el a kolostort és sokan vágynak a külvilágba. Bár a kolostorban van 3G-s internet, de a 25 évesnél idősebbek nem használhatnak mobiltelefont.

„Könnyű letarolni az erdőt, de sokkal több időbe telik, míg visszanőnek a fák” – mondja Lobszang Rabten, az egyik szerzetes.