Közélet

Nem hagyja a hódmezővásárhelyi Fidesz a közgyűlés feloszlatását

Márki-Zay Péter szerint ezzel még egy évig kínozzák a város lakosságát és a gyerekeket.

Nem vette napirendre a hódmezővásárhelyi közgyűlés a saját feloszlatását, amelyre Márki-Zay Péter polgármester azért tett javaslatot, mert szerinte a fideszes többség mindent megtesz azért, hogy a város gazdálkodását ellehetetlenítse.

A Fidesz korábban azzal érvelt, hogy egy időközi választás után csak jövő februárban állna munkába az új közgyűlés, miközben októberben tartják a rendes helyhatósági választást. A Népszava azonban beszámolt egy belső felmérésről, ami szerint a kormánypárt több helyet veszítene a testületben, ha időközi választásra kerülne sor.

A napirend megszavazása előtti vitában Kószó Péter fideszes képviselő, volt alpolgármester azzal érvelt, hogy a közgyűlésben helyet foglaló képviselők régóta együtt dolgoznak, ezalatt 150 milliárd forint elköltéséről döntöttek a városban, és Márki-Zay Péter az, akinek távoznia kellene, ha nem tud velük együttműködni.

A polgármester viszont úgy fogalmazott: az szavazzon a feloszlatás napirendre vétele ellen, aki „még egy évig szeretné kínozni a város lakosságát és a gyerekeket”. Utóbbival arra utalt, hogy a patthelyzet miatt bezárhat a hódmezővásárhelyi gyerekek sportolási lehetőségét biztosító stadion. (Illusztráció: MTI / Kelemen Zoltán Gergely)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik