Közélet

Orbán Viktorral egyeztetett Kásler, az egészségügy a prioritás

Bielik István / 24.hu
Bielik István / 24.hu

Orbán Viktor miniszterelnök tegnap egyeztetett Kásler Miklóssal az EMMI-ről – tudta meg az ATV.hu. Információik szerint a miniszternek elsősorban az egészségügyre kell koncentrálnia. Egy magasrangú, kormányzati forrásuk arról beszélt, hogy nem tud arról, hogy a kiegészítő biztosítási rendszer peremfeltételeinek a kialakítása lenne Kásler “első számú küldetése”.

Úgy tudják: már csak idő kérdése, hogy mikor lesz hivatalosan is a felsőoktatás felelőse Palkovics László innovációs miniszter.

A hvg.hu értesülései szerint miközben az elmúlt hetekben botrányoktól volt hangos az egészségügy, addig a háttérben lázas munka folyt és folyik most is arról, hogy milyen egészségügyi ellátások maradjanak ingyenesek és melyek kerüljenek pénzbe. Mint írták: augusztus végén lényegében nem sok mindent tudtak felmutatni az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetői (elsősorban a miniszter és az egészségügyi államtitkár), ezért fejmosásban részesíthette Orbán Viktor kormányfő Kásler Miklós minisztert, és adott neki és államtitkárának három hetet, hogy kidolgozzák tervüket és azt, hogy mire terjedjen ki a kiegészítő biztosítás. Ehhez azt kellene tisztázni, hogy mi tartozzon az „ingyenes” társadalombiztosítási ellátás körébe és miért lehessen külön pénzt szedni.

Fotó: Bielik István / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik