Közélet
Budapest, 2018. október 1.
Orbán Viktor miniszterelnök (b2) az Idõsek Tanácsának ülésén az Országházban 2018. október 1-jén. Mellette Monspart Sarolta, a testület tagja, tájfutó világbajnok, Novák Katalin, az Emberi Erõforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelõs államtitkára és Kásler Miklós, az emberi erõforrások minisztere (b-j).
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Azon agyal a kormány, milyen egészségügyi ellátásokért kelljen fizetni

24.hu
24.hu

2018. 10. 10. 14:04

Miközben az elmúlt hetekben botrányoktól volt hangos az egészségügy (a Honvédkórház ügye, majd az ajkai kórházban felmondott nővérek és orvosok esete, a kardiológiai intézetből kirúgott szívsebész és az ő műtétre váró elhunyt betege, a törölközőt bedobó egészségügyi államtitkár), addig a háttérben lázas munka folyt és folyik most is arról, hogy milyen egészségügyi ellátások maradjanak ingyenesek és melyek kerüljenek pénzbe – ezt vázolja a hvg.hu.

Információik szerint augusztus végén lényegében nem sok mindent tudtak felmutatni az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetői (elsősorban a miniszter és az egészségügyi államtitkár), ezért fejmosásban részesíthette Orbán Viktor kormányfő Kásler Miklós minisztert, és adott neki és államtitkárának három hetet, hogy kidolgozzák tervüket és azt, hogy mire terjedjen ki a kiegészítő biztosítás. Ehhez azt kellene tisztázni, írja a lap, hogy

mi tartozzon az „ingyenes” társadalombiztosítási ellátás körébe és miért lehessen külön pénzt szedni. Az állam szedje-e be vagy magánbiztosítók biznisze legyen?

Ezeknek a sarokpontoknak a megválaszolását nehezíti, hogy a Fidesz ellenzékben hevesen támadta és a népszavazással ki is nyírta a vizitdíjat.

Az államtitkár pár nappal ezelőtt távozott posztjáról, a munka folytatódik a kiegészítő biztosítások kialakításáról a minisztériumban a hvg.hu szerint.

(Kiemelt kép: Budapest, 2018. október 1. Orbán Viktor miniszterelnök (b2) az Idősek Tanácsának ülésén az Országházban 2018. október 1-jén. Mellette Monspart Sarolta, a testület tagja, tájfutó világbajnok, Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára és Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere (b-j). MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2018. október 23.
Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének 62. évfordulóján tartott megemlékezésen a fővárosi Terror Háza Múzeumnál 2018. október 23-án.
MTI/Kovács Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.