Közélet

Nem hagyták a fideszesek, hogy elvegyék tőlük a kórházi VIP-ellátást

Szerintük demagóg propagandamutatvány az erre vonatkozó ellenzéki indítvány.

A Fidesz-KDNP képviselői elutasították az Országgyűlés népjóléti bizottságának keddi ülésén azt az ellenzéki javaslatot, amelynek értelmében megszüntetnék az állami vezetők kiemelt egészségügyi ellátását – írja a Népszava.

Jelenleg a kiemelt állami vezetőket a Honvédkórházban és a Semmelweis Egyetem klinikáján látják el. A kiemelt ellátás a 2010 előtti kormányzati ciklusban megszűnt, az Orbán-kabinet 2011-ben döntött visszaállításáról.

Kedden Korózs Lajos, a népjóléti bizottság szocialista elnöke ismertette azt az indítványt, amelyben több képviselővel együtt javasolták, hogy amíg a Honvédkórházban „hadiállapotok vannak” és a lehetetlen körülmények miatt sorra állnak fel a sürgősségi osztályok vezetői, addig a miniszterek, államtitkárok, miniszteri megbízottak mondjanak le saját VIP-ellátásukról.

A fideszes Pesti Imre erre azt kezdte firtatni, hogy tudja-e az előterjesztő, mekkora a politikusok ellátására fordított összeg a Honvédkórház költségvetésében. Választ erre nem kapott, de ő sem árulta el, mekkora összegről van szó. A szintén fideszes Molnár Ágnes pedig azt mondta, hogy a politikusok VIP ellátását az ellátórendszer általános gondjaival összefüggésbe hozni demagógia.

Molnár azt is felrótta Korózsnak, hogy négy évnyi államtitkársága alatt ő is élvezhette az állami vezetőknek járó kiemelt ellátást, mire a szocialista politikus visszaszólt, hogy ő azt soha nem vette igénybe. A jobbikos Rig Lajos arról beszélt, hogy ha tényleg olyan jó a humánerőforrás-helyzet, ahogy Molnár sugallja, menjenek Ajkára, ahonnan a napokban távozik mind az öt intenzíves szakorvos négy nővérrel együtt.

Kovács Sándor, ugyancsak fideszes képviselő, azt mondta, nem hitte, hogy egy olyan kórházban, ahol több ezer ember dolgozik, tényleg gond a politikusok VIP ellátása. Szerinte a felvetés az ellenzéki sajtónak szóló propagandamutatvány. A jobbikos Lukács László szerint viszont csak arról kellene vitatkozni, hogy hol húzzák meg a határt, milyen politikai megbízatáshoz járjon a kiemelt ellátás. (Illusztráció: MTI / Lakatos Péter)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik