Közélet

Márki-Zay Péter: Retteghetnek a fideszesek

A fideszes önkormányzatok retteghetnek, mivel ők nem parkolóhelyeket adtak oda ingyen, hanem például több ezer trafikot osztottak ki ilyen alapon – jelentette ki az ATV Egyenes Beszéd Kontrában Márki-Zay Péter azzal a hírrel kapcsolatban, hogy felfüggesztett börtönbüntetést kaptak volt szegedi városvezetők, mivel ingyenes parkolóbérletet biztosítottak természetes és jogi személyeknek, miközben erre nem volt semmilyen jogszabályi alapjuk.

A hódmezővásárhelyi polgármester megismételte, ha a bíróság egy ilyen ügyért elítélhette a szegedi vezetőket, „a fideszesek retteghetnek”. Megjegyezte, szerinte az elmúlt években meglehetősen kevés korrupciós ügy ment végbe, néhány kivételtől eltekintve a jobboldal még az előző kormányokhoz köthetők ellen sem indított ilyen jellegű ügyeket.

A Fidesz őszödi beszéde

Márki-Zay beszélt arról a kiszivárgott levélről is, mely szerint Lázár sajtósa azt kérte helyi fideszesektől, semmilyen pozitív dolgot ne nyilatkozzanak hódmezővásárhelyi ügyekről. Mint mondta, hivatalosan még nem értesült róla, csak telefonon, hogy emiatt feljelentették, de el is hiszi, hogy néhányan kellemetlenül érezték magukat amiatt, hogy ez kiszivárgott. Úgy véli, ez a „vásárhelyi Fidesz őszödi beszéde”. Azt ugyanakkor kijelentette, hogy teljesen legális úton kapta a levelet, és csak azután hozta nyilvánosságra, hogy annak a szerzője elismerte az írás valódiságát, ráadásul úgy véli, ha Lázár János sajtósa tíz fideszes képviselőnek ír egy levelet, az nem számít magánügynek. Többszöri kérdésre válaszolva elmondta, ahogy támogatói nevét sem hozta eddig nyilvánosságra, úgy azt sem fogja elmondani, kitől kapta a levelet, de úgy általában nagyon sok fideszes információt szokott kapni.

A kérdésre, hogy egy városban is lehet-e forradalmat csinálni, egyértelmű igennel felelt Márki-Zay, és kijelentette: amit tehet, ő meg fogja azt tenni. Hozzátette ugyanakkor: más városokban is szükség lenne a korrupció és a megfélemlítés ellen küzdeni, ráadásul szerinte az utóbbi sok helyen még nagyobb problémát jelent az embereknek, mint az előbbi.

Fotó: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik