Belföld
Budapest, 2018. május 3.
Lázár János, a Miniszterelnökséget vezetõ miniszter érkezik a Fidesz-frakció zárt alakuló ülésére a Képviselõi Irodaházhoz 2018. május 3-án.
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Lázár sajtósa arra kérte a vásárhelyi fideszeseket, ne nyilatkozzanak pozitívan, nehogy úgy tűnjön, nélkülük is működik a város

Horváth Csaba László
Horváth Csaba László

újságíró. 2018. 09. 28. 10:18

Érdekes levelet posztolt a Facebookon a Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármestert támogató Vásárhelyiek a Változásért csoport, ami pontos képet ad a városban uralkodó politikai hangulatról – vette észre a 444.hu. A még augusztusban írt Kommunikációs iránymutatás elnevezésű levélben Göbl Vilmos, Lázár János sajtósa arra kérte a helyi fideszes képviselőket, hogy akárcsak addig, ezután se nyilatkozzanak a sajtónak pozitív témákban sem. Méghozzá azért, mert:

Sajnos több visszajelzés alapján fennáll a veszélye annak, hogy az olvasók, nézők, hallgatók a pozitív témák alapján úgy érzik, megy, működik a város.

Ez egybevág azzal, hogy amióta a Fidesz elveszítette Hódmezővásárhelyt, próbálják ellehetetleníteni Márki-Zay munkáját, ez pedig várhatóan kitart majd a jövő évi önkormányzati választásokig.

A poszt alatti hozzászólásokban maga Göbl Vilmos is megszólalt, a levél írója is, aki nyolc éven keresztül volt az önkormányzat sajtófőnöke, amíg nem jött Márki-Zay. Nem tagadja, hogy ő írta a levelet, de azt gyorsan siet leszögezni, hogy a saját nevében küldte, a privát emailjéről, nem Lázár, Orbán vagy Kubatov utasítására. Mégpedig azért, mert megkeresték őt a helyi fideszesek azzal, „hogy a korábban, még közösen kialakított, a város fejlődésére fókuszáló kommunikáció értelmetlenné vált, mert hiába beszélnek ők a fejlesztésekről és a beruházásokról, hazugságokkal és folyamatos lejáratással kell nap, mint nap szembe nézniük”.

Göbl szerint azt, hogy a képviselők ne nyilatkozzanak a sajtónak, igen nyakatekert úgy beállítani, hogy azzal akadályoznák a polgármester munkáját. Szerinte annak Márki-Zay még örülhet is, hogy a fideszesek nem nyilatkoznak. Azzal folytatja, hogy semmi meglepő nincs abban, hogy azt javasolja a fideszes képviselőknek, hogy „ne folytassák a pozitív, fejlesztésekre fókuszáló nyilatkozatokat, mert ezzel azt a látszatot keltik, hogy a város fejlődik.

Végül Göbl azzal vádolja meg Márki-Zayt és közvetlen munkatársait, hogy a polgármesteri hivatal informatikusai feltörték és megnyitották az önkormányzati képviselők email címeit, amire a nyilvánosságra hozott levél az ékes példa. Arra viszont nem tért ki, hogy miért úgy zárta a képviselőknek írt magánlevelét:

Gyűjtsétek a negatívumokat, amelyekkel a sajtóban tudunk majd csatákat indítani.

Kiemelt kép: Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter érkezik a Fidesz-frakció zárt alakuló ülésére a Képviselői Irodaházhoz 2018. május 3-án. (MTI/Máthé Zoltán)

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

szent-korona(1)(1)(430x286).jpg (szent korona)

Négyezer milliárdot fizetett a Szent Koronáért

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73862950, JanzsÛ DÛra, Bedı-Husz·r Zsuzsanna, az Under5 nev˚ honlap Ès projekt t·rsalapÌtÛi. Ezen a fel¸leten egyszer˚en Ès gyorsan r·tal·lhatnak a kismam·k mindenfÈle gyerekprogramra, bababar·t Ètteremre, k·vÈzÛra stb. Ilyen pÈld·ul a Bud·n nyÌlt Maminti kuckÛ is, ahol a fotÛk kÈsz¸ltek. FotÛ: Gergely Schˆff, Place: Budapest, Hungary, License: Rights managed, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.