Közélet

Lenyeli a Rogán és Tombor köreihez sorolt cég Demján reptéri vállalatát

Március végén halt meg Demján Sándor, az egyik leggazdagabb magyar üzletember, vállalatbirodalmából elkezdtek szemezgetni kormányközeli körök. Most a ferihegyi reptéren csomagszállítást, takarítást végző, de vagyonvédelmi szolgáltatással is foglalkozó Airport Security Zrt.-t vásárolja meg a B+N Referencia Zrt.

Utóbbi cég fő profilja a takarítás, épületüzemeltetés, és egymás után nyeri el a megbízásokat, így is nem is csoda, van is miből terjeszkedni, cégeket felvásárolni. Felvásárlási szándékukat most jelentették be a Gazdasági Versenyhivatalhoz, meglepő lenne, ha a hivatal gátat emelne szándékuk ellen.

A B+N júliusban húzott be egy 24 milliárd forintos megbízást az államtól, 409 épület takarítását, kártevőirtását kell elvégezniük. Előtte nem sokkal a Magyar Államvasutak pályázatán nyertek, munka- és védőruhákat szállítanak az állami mamutcégnek. A MÁV két éve egy három éves időszakra takarítással is megbízta a szóban forgó céget, amelyből 11,5 milliárd forinthoz jut a vállalkozás.

újévi takarítás budapesten (szilveszter utáni takarítás)
Sok milliárdért takarít a Rogán és Tombor köreihez sorolt cég
24 milliárdos biznisz a B+N Referencia Zrt.-nek.

A B+N mögött korábban határozottan Simicska Lajost lehetett sejteni, de azután Rogán Antal és Tombor András üzleti köreihez kapcsolódott, ami a felszínen a cégvezető-tulajdonos Kis-Szölgyémi Ferenc kapcsolati hálóján követhető.

(Kiemelt kép: Budapest, 2017. május 10. A Budapest Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér, korábbi nevén Budapest Ferihegy nemzetközi repülőtér Budapest nemzetközi repülőtere, Magyarország öt nemzetközi repülőtere közül a legnagyobb és legismertebb. Forgalma meghaladja az évi 10 millió utast. Fotó: MTVA/Bizományosi: Balaton József)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik