Közélet

Vadai Ágnes: „Óvodások, térdre, imához?”

Orbán Viktort kérdezte (volna) a DK alelnöke az ovisok agymosásáról.

Az ellenzéki politikus kérdése előtt hosszan idézte az Alaptörvényt, az óvodai nevelés alapprogramjáról szóló módosított rendeletet, majd azt az állítólagos, de klasszikus fideszes beszólást, amely arra az időkre datálódik, amikor Orbán Viktor még nagyon nem volt a KDNP szövetségese.

Csuhások! Térdre, imához!

Remélem, a Kereszténydemokraták tapsolnak. Jézus Krisztus nevében tapsot kérek!

Valóban át akarják mosni a magyar ovisok agyát?
Annak ellenére sem fogunk keresztet tartó, zászlót lengető ovis felvonulásokkal találkozni, ha az óvodai alapprogramba bekerült a nemzeti identitás és a keresztény kultúra fogalma. Nem erről van szó.

Bár Vadai Ágnes idézeteivel is egyértelművé teszi, ő mit gondol az  óvodai nevelés módosításáról, de szeretné tudni, hogy a rendelet –  a kormányfő szerint – nem ellentétes-e az Alaptörvény lelkiismereti és vallásszabadságról szóló VII. cikkével. A DK politikusa arra is kíváncsi, hogy a kormány a jövőben meg akarja-e

ismertetni az óvodásokat más vallásokkal, illetve az őseink természethez kötődő többisten hitével?

A kormányfő helyett Kásler Miklós miniszter megbízásából Rétvári Bence államtitkár azt válaszolta, hogy a Vadai Ágnes

kérdésében idézett jogszabályok összhangban állnak az Alaptörvénnyel.

A válasz tulajdonképpen ennyi, de a mérhetetlenül népszerű KDNP politikusa hozzáteszi, Vadai és DK továbbra sem képes tudomásul venni a választók áprilisi döntését, a Fidesz-KDNP kétharmados parlamenti többségét. Azt is sajnálattal látja, hogy – a tolerancia hangos szószólójaként – a DK-nak nehézséget okoz a keresztény kultúra elfogadása.

Minden emberi, európai mércén alulinak nevezi, hogy a DK tüntetésén a nagy többséggel megválasztott kormányfő fotójának ütlegelése a hivatalos program része volt. Rétvári ezt azért hozza elő, hogy érzékeltesse a különbséget az Orbán-kormány keresztény kultúra szerinti politizálása és a DK politizálása között.

Fotó: 24.hu / Bielik István

Ajánlott videó

Olvasói sztorik