Közélet
Kisvárda, 2017. október 13.
Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter beszédet mond a Szent László-örökség út megnyitóján a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán 2017. október 13-án. 
MTI Fotó: Balázs Attila

Csak addig lesz öko-filmpark Kisvárdán, amíg az uniós támogatás miatt fenn kell tartani

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

újságíró. 2018. 09. 04. 15:13

Már most elárulták, hogy az öt év leteltével elbontanák az egészet.
Korábban a témában:

Mint korábban mi is megírtuk, a stadion, a sportcsarnok, a termálvizes lórehabilitációs központ, a csúszdapark, valamint a látvány-szegénynegyedes mozipark mellé Öko-filmparkot is építenek Kisvárdán, Seszták Miklós pátriájában. Ez abból az 1,295 milliárd forintnyi uniós támogatásból valósul meg, amit a megyei önkormányzati hivatal ökoturisztikai fejlesztésekre nyert el.

Az Mfor szerint már eleve nehezen érthető, hogy a mozipark mellé minek az „öko-filmpark”, de most kiderült a beruházás kapcsán tartott közmeghallgatás mindössze egyoldalas jegyzőkönyvéből, hogy a létesítményt nem is akarják tovább fenntartani az uniós támogatás feltételéül szabott öt évnél.

Az ügyfél kérésére Rózsa László szakértő bemutatta a tervezett beruházást, valamint a létesítés és üzemeltetés környezet- és természetvédelemre gyakorolt hatását. Elmondta, hogy a létesítményt 5 évig tervezik fenntartani, utána elbontásra kerül

– áll a jegyzőkönyvben, amiből arra lehet következtetni, hogy a beruházás mögött nem áll komolyabb szándék annál, mint hogy valamire elköltsék az uniós forrást.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.