Belföld

Töredékáron adták ki 25 évre a kisvárdai fürdő üzemeltetését

Medvegy Gábor
Medvegy Gábor

újságíró. 2018. 05. 29. 14:41

Egy tavaly alapított céghez került a jog.
Korábban a témában:

Töredékáron kerül egy Seszták Miklós volt fejlesztési miniszter érdekeltségi köréhez sorolt vállalkozáshoz a kisvárdai Várfürdő üzemeltetési joga – írja a Népszava.

A létesítményt hárommilliárd forint állami támogatással bővítették és újították fel, ezután az önkormányzat ugyanennyiért adta volna el 25 évre az üzemeltetési jogot. A választás után egy héttel azonban már csak 659 millió forintért szerezte meg a koncessziót a tenderen egyedüliként részt vevő AV2 Invest Kft.

Az összegből a cég 300 millió forintot fordít további fejlesztésre, így az önkormányzatnak évente alig több, mint tízmilliós haszna lesz a milliárdokért bővített fürdőből.

Az AV2 Investet 2017 novemberében alapították, az egyszemélyes, 3 millió forint kezdőtőkével létrejött vállalkozás ügyvezetője a nyíregyházi Török László. Ő korábban Kisvárda idegenforgalmi cégének ügyvezetője is volt, illetve a Seszták üzleti köreihez sorolt Mikucza Tamással közösen tulajdonosa a Nyírségi Gasztronómiai Kft-nek. Mikucza hozta létre a kisvárdai Leszfeszt fesztivált szervező Alkossunk Várost Alapítványt is, amelynek Török László kurátora – derül ki a cikkből.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Former Macedonian Prime Minister Nikola Gruevski arrives at a courthouse in Skopje on October 5, 2018. - A court has sentenced former Macedonian Prime Minster Nikola Gruevski to two years in prison for unlawfully influencing interior ministry officials in the purchase of a luxury vehicle. (Photo by Robert ATANASOVSKI / AFP)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.