Közélet

Csak addig lesz öko-filmpark Kisvárdán, amíg az uniós támogatás miatt fenn kell tartani

Már most elárulták, hogy az öt év leteltével elbontanák az egészet.

Mint korábban mi is megírtuk, a stadion, a sportcsarnok, a termálvizes lórehabilitációs központ, a csúszdapark, valamint a látvány-szegénynegyedes mozipark mellé Öko-filmparkot is építenek Kisvárdán, Seszták Miklós pátriájában. Ez abból az 1,295 milliárd forintnyi uniós támogatásból valósul meg, amit a megyei önkormányzati hivatal ökoturisztikai fejlesztésekre nyert el.

Az Mfor szerint már eleve nehezen érthető, hogy a mozipark mellé minek az „öko-filmpark”, de most kiderült a beruházás kapcsán tartott közmeghallgatás mindössze egyoldalas jegyzőkönyvéből, hogy a létesítményt nem is akarják tovább fenntartani az uniós támogatás feltételéül szabott öt évnél.

Az ügyfél kérésére Rózsa László szakértő bemutatta a tervezett beruházást, valamint a létesítés és üzemeltetés környezet- és természetvédelemre gyakorolt hatását. Elmondta, hogy a létesítményt 5 évig tervezik fenntartani, utána elbontásra kerül

– áll a jegyzőkönyvben, amiből arra lehet következtetni, hogy a beruházás mögött nem áll komolyabb szándék annál, mint hogy valamire elköltsék az uniós forrást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik