Közélet

HITIVITA az abortuszról: „Az emberiség szégyene”

Az élet védelmét mindegyik világvallás fontosnak tartja, csak éppen eltérően határozzák meg a konkrét emberi élet első pillanatát, ezért lehet, hogy a fogamzásgátlásról és abortuszról is mások kicsit az elképzelések.
Korábban a témában:

Bár az abortuszok száma Magyarországon folyamatosan csökken,  2017-ben 91600 élveszületésre 28500 terhességmegszakítás jutott.  A születésszabályozásról és az abortuszról beszélgettünk különböző egyházi vezetőkkel.

A megelőzés elgondolás kérdése, olyankor nem hozunk létre életet.

– mondja Farkas Pál buddhista tanító.

Az iszlám szerint a születésszabályozás az egy megengedett dolog, viszont ha megtörténik a fogantatás, azt a terhességet nem szabad megszakítani.

– teszi hozzá Sulok Zoltán muszlim tanító.

Azt az életet, ami az anyaméhben van, függetlenül attól, hogy ember vagy nem ember, éppen Írország hatvan százaléka ünnepli, hogy kiolthatja. Ez szerintem az emberiség szégyene.

– szögezi le Hodász András katolikus pap.

Bár az abortuszt konkrétan nem említi a Biblia, van két elv, ami alapján azt mondhatjuk, hogy keresztény szemszögből ezt elítélhetjük. Az egyik premissza az az, hogy minden megfogant embriót életnek tekint a Biblia.

– egészíti ki a fentieket Nagy Gergely református lelkész.

Aki elpusztít egy magzatot, maga is ennek a sorsnak lesz az áldozata a Karma törvénye szerint.

– magyarázza az abortusz tilalmát Mérő Mátyás krisna-tudatú lelkész.

Orvosi indoklással az abortusz minden körülmények között engedett ha indokolt.

– véli Radnóti Zoltán zsidó rabbi.

Ahány vallás, annyi igazság.
Ön szerint kinek van igaza?

További hasonló tartalmakat olvashat az istentudja.24.hu-n.
A többi videónkat pedig a 24.hu Youtube-csatornáján érheti el.

vissza a címlapra

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.