Közélet

Központosított beszállítás jöhet a kórházaknál

A kormány szerint nincs alulfinanszírozva az egészségügy, csak drága a beszerzés a kisebb intézményeknél.

Nincs alulfinanszírozva az egészségügy, a beszállítói vonalon folyik el a pénz, ezért felvetődött a beszállítás központosítása

az atv.hu forrásai szerint erre jutottak a hétfői kormányülésen Kásler Miklós meghallgatása után. A leghosszabb napirendi pont itt a kórházak és szakrendelők szabálytalan gazdálkodásáról szóló számvevőszéki jelentés volt. Döntések még nem születtek, a téma további tárgyalást igényel – tudta meg a portál.

ÁSZ-elnök: „Anarchia. Botrány” az egészségügy egyes területein
Domokos László szerint a súlyos szabálytalanságok miatt nem is tudni, mennyi pénz kellene az egészségügyre.

A kormány szerint mikroszinten, a kisebb kórházaknál van probléma, ők nem megfelelő helyről, vagy drágábban szereznek be mindent, mint a nagy egészségügyi intézmények, amelyek a mennyiségi elv alapján kedvezményt is kaphatnak. Vagyis koordinációra van szükség, ez azonban inkább a beszállítás, mintsem az intézményirányítás központosítását jelentheti – közölte az atv.hu meg nem nevezett forrása. (Fotó: MTI / Bruzák Noémi)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik